A történelemtanár és az oligarchák

Az, hogy tévés szereplő politikai karriert építsen, korántsem különlegesség – és arra is akad példa, hogy az elnöki posztig viszi. A klasszikus mintapéldány ebben a tekintetben a hollywoodi szerepeit hátrahagyó Ronald Reagan, ma pedig leginkább a populista vonalon mozgó elnökök húznak hasznot korábbi tévés szerepléseikből. Donald Trump feltűnt mozi- és tévéfilmekben, miközben televíziós beszélgetőműsorok visszajáró vendége volt, sőt, saját maga is vezetett egyet, Boris Johnson pedig szintén szerepelt a tévéképernyőn show-műsor házigazdájaként. Míg lassan megszokjuk, hogy a televíziós szereplés a politikaiarculat-építés velejárója, az, ahogy a komikus-színész Volodimir Zelenszkij alapozta meg elnöki szerepkörét a tévéképernyőn, egészen bámulatos.

Zelenszkij korábban elsősorban komikusként, majd színészként, forgatókönyvíróként és rendezőként tevékenykedett, de nyert táncos show-műsort is. Produkciós cége, a Kvartal 95 számos filmet és televíziós sorozatot gyártott, legnagyobb sikere pedig a 2015-ös A nép szolgája volt, mely minden nézettségi rekordot megdöntött a csatornán, mely vetítette. Zelenszkij politikusi karrierje, csakúgy, mint sorozatbeli alteregójának pályafutása, azt sugallja, hogy az elnökjelölést spontán ötlet ihlette: mikor 2018-ban bejelentette, hogy indul a választáson, sokkal inkább úgy tűnt, kapott az alkalmon, melyet a sorozat népszerűsége kínált, mintsem tudatosan készült volna politikusnak. A sorozat sokban összefügg Zelenszkij későbbi politikusi imázsával, de nem ez az egyetlen ok, amiért érdemes lesz megnézni. Hanem azért is, mivel egy kiváló produkcióról van szó.

A komédia és a politikai szatíra határán mozgó sorozat Vaszilij Goloborodkója intelligens, fiatal történelemtanár. Választási sikerét egy videónak köszönheti, mellyel úgy válik elnökjelöltté, hogy sosem tervezett politikai karriert. Miután az igazgatóság kiparancsolja a diákokat Vaszilij történelemórájáról az iskolaudvarra, hogy kiragasszák a közelgő elnöki kampány reklámjait, mondván, a történelem nem fontos tantárgy, Vaszilijt elönti a pulykaméreg. Szerencsétlenségére – vagy pont szerencséjére – diákjai videóra veszik a dühöngését, amint magából kikelve szidja az országban uralkodó korrupciót és cinizmust. Jó néhány szitokszó keretében kifejti abbéli nézetét is, hogy minden egyszerű tanárnak ki kellene próbálnia az elnöki szerepkört – míg az elnök is be kellene, hogy álljon egyszerű történelemtanárnak. A szemfüles diákok felrakják a videót a YouTube-ra, amivel olyan elnöki kampányt csinálnak Vaszilijnek, mellyel messze körözi a posztért induló, minden hájjal megkent, öreg politikus-rókákat, akiket nagy háttérrel rendelkező oligarchák támogatnak. Zelenszkij nagyszerű színész, itt remekül alakítja a komikus figurát: Vaszilij alapvetően egy entellektüel, tépelődő figura, néha kissé tehetetlen, egy kissé balfék – de csak pont annyira, hogy szimpatizáljunk vele. A szimpátiát pedig az alapozza meg, hogy jelleme nem csorbul azzal, hogy hatalomra kerül: egy átlagember-elnök szeretne lenni, aki nem rest elismerni tudáshiányát, ha épp egy sajtókonferencián olyan kérdést szegeznek neki, amire nem tudja a választ, de ígéri: amit nem tud, pótolja.

A sorozat a klasszikus komédia felépítését követi azzal, hogy a jó és a rossz harcát helyezi középpontba: az egyik oldalon az egyszerű ember áll, aki képvisel bizonyos értékeket és ennek fejében cselekszik, a másik oldalon pedig ott a hatalmon élősködők, a képmutatók. A pompa, a fényűzés és a kényelem érzetét keltve az utóbbiak világában aranyozott, ám művészileg igénytelen, túlzóan giccses bútorok és hatalmas belterek dominálnak. Ez a leköszönő elnök világa, ebbe csöppen Vaszilij, akinek már az első napján bemutatják a stylistját, fodrászát, pedikűrösét és manikűrösét, na meg az alteregóját is, aki beugrik helyette, amikor neki más dolga lesz, és akkor is, amikor repül a golyó – amire persze nem lesz szükség, magyarázzák neki az elnöki poszt körül sündörgő fontoskodók. Míg a leendő elnök ismerkedik ezzel a világgal, a háttérben exkluzív növények, arany kar-órák, kaviárok és egyéb finomságok társaságában felsejlik néhány oligarcha alakja, akik azon morfondíroznak, mit kezdjenek ezzel a Goloborodkóval, aki beleköpött a levesükbe. A luxus világához a történelemtanár világnézete és életstílusa kínál alternatívát. Vaszilij könyvvel az arcán ébred, ókori görög filozófiával álmodik, és nem hajlandó beköltözni az őt megillető elnöki rezidenciába a zsúfolt lakásból, melyben szüleivel lakik. Mikor a lakás előtt reggel limuzin fogadja egy hadseregnyi testőrrel, Vaszilij inkább sebesen felugrik a buszra. A jó és a rossz dramaturgiája két nagyon is valós világ harcát idézi: egy fejlődőben levő demokráciáét, és a hagyományos ukrán politikai berendezkedést, ahol nagyon is jellemző, hogy az oligarcháké a hatalom.

Zelenszkij valódi kampánya szorosan összefonódott a sorozattal: a sorozat címe adta politikai pártja nevét, elnökjelöltként egyik fő célkitűzésének az oligarchák elleni harcot határozta meg. Amit viszont nem jósolt meg a legmerészebb forgatókönyvíró sem, az az, hogy ezt a politikai arculatot szélsőséges körülmények között lesz kénytelen próbára tenni. Mióta kitört a háború, Zelenszkij nyilvános szerepléseinek még nagyobb a súlya, melyek, egyelőre úgy tűnik, nem hazudtolták meg ezt az arculatot. Zelenszkij az orosz támadás óta egyszerű, terepzöld trikóban áll ki a kamera elé, sokszor nem is leplezi fáradtságát. Egyik leginkább figyelemre méltó szereplése az, melyben nem tett mást, mint hogy minisztereivel kiállt Kijev egyik utcájára és egyszerűen annyit üzent az embereknek, hogy itt vagyunk, nem megyünk el.

Zelenszkij elnökként nem csupán lemásolta sorozatbeli karakterét, hanem a komikus figurát túllépve most finomíthatja, túl is lépheti azt. A vígjátéksorozat pedig, nem mellesleg, történelmet ír.