A tolerancia szigete

Amikor önök ezt olvassák, már véget ért a 26. Sziget Fesztivál, amelyre minden eddiginél több, félmillió embert vártak a szervezők.

Amikor önök ezt olvassák, már véget ért a 26. Sziget Fesztivál, amelyre minden eddiginél több, félmillió embert vártak a szervezők. Jelen pillanatban még nem tudni, megdőlt-e a rekord, de nem is ez a lényeg, hanem a sikeres lebonyolítás, aminek érdekében egész Budapest összefogott, a közlekedési vállalattal, a rendőrséggel és a szállodákkal egyetemben.

Ez a fesztivál a szórakoztatás mellett nevelni is szeretné az ifjúságot, ami rendkívül szimpatikus vállalás.

Napelem és biopiac

Kádár Tamás, a Sziget fő szervezője szívügyének tartja a zöld kezdeményezéseket, ő hozta vissza például idén a re-poharakat, amivel számításai szerint 1,5 millió eldobható műanyag poharat tudtak kiváltani. És büszke az ecokempingre is, ahol az energiát napelemről nyerik, és az egy héten át tartó szikrázó napsütésben olyan sokat tudtak termelni, hogy egy részét a fesztivál egyéb területein is hasznosították. Ezt a kezdeményezést próbajelleggel indították el, szándékosan kis léptékben. Hosszú távú céljuk viszont az, hogy az itt szerzett tapasztalatok alapján a Sziget kempingjei közül minél több maximálisan környezetbarát legyen, ahol még a takarítószerek is környezetkímélők. Az ecokempingben egyébként biopiac és közösségi reggeli is várta a lakókat.

A Szigeten működő 600 fős egészségügyi bázis a szervezők szerint jobban felszerelt, mint némelyik magyarországi kórház. Nincsenek még összesített adatok arról, hányan kerültek ide, de volt például külön traumatológia, sürgősségi osztály és detox is – utóbbinak a padlója szivacsból és műanyagból készült, hogy ha az oda bekerülők elesnének, ne kelljen átvinni őket még a balesetire. A sokéves átlag alapján egyébként egy hét alatt feltehetőleg csak pár százan fordulnak meg a detoxban.

Az 1500 fős biztonsági személyzet első hallásra kevésnek tűnhet, de civil ruhás rendőrök is segítették munkájukat, mintegy háromszázan, a francia látogatók pedig idén először francia rendőrökhöz is fordulhattak segítségért, őket karszalag különböztette meg. A szervezők fontosnak tartották, hogy a fesztiválozók ne lássanak egyenruhákat a helyszínen, ne érezzék, hogy figyelik őket „a szabadság szigetén”.

Love Revolution

Az idei szlogen a hippiszellemű Love Revolution volt, és az egész rendezvény hangsúlyozottan a toleranciáról, az elfogadásról, a multikulturalizmusról szólt – tematizált programok által is. Volt a migrációt bemutató kiállítás, beszélgetések, előadások. Azaz a szervezők bármiféle direkt politizálás nélkül szembe mentek a jelenlegi kormány bezárkózó, kirekesztő, gyűlöletgerjesztő stratégiájával. És a Sziget szerencsére már jó ideje nem szorul rá az állami támogatásra, hiszen üzleti alapon is megél, ráadásul mára a legismertebb magyar márkanév lett – évek óta sokkal több külföldi érkezik ide, mint a Forma–1-re. Idén csak az előadók 63 országot képviseltek.

Remek új helyszínnek bizonyult idén a Karaván sátor, ami az egykori Roma sátor reinkarnációja. Itt az etnikai kisebbségeké volt a főszerep. Kurd zenészek mutatták be saját kultúrájukat, fellépett a mohácsi tamburazenekar, a Parno Graszt, és minden nap főztek valamilyen különleges, helyi ételt a bemutatott kisebbségek képviselői. A Civil Sziget új helyszínre költözött, közelebb a bejárathoz, hogy szebb környezetben mutathassák be programjaikat.

A kíváncsi kevesek

Ami a szórakoztatást illeti, meglepő volt látni, mennyire kevesen vannak a többi koncerthelyszínen, mialatt a nagyszínpadon zajlik a program. Mintha az összes látogatót csak a nagy sztárok érdekelték volna – akik közül egyébként a teljesítménye alapján nem mindenki érdemelte meg a kiemelt státuszt. A legszembetűnőbb pangást a világzenei színpad előtt észleltük, ahol öt-hatszáz nézőt szórakoztattak olyan nevek, mint a Transglobal Underground, a Les Négresses Vertes vagy a rendszeresen visszajáró Värttinä, amely most egy Paleface nevű finn rapperrel közös projektjével nyűgözte le a kíváncsi keveseket.

Kardos József, a Sziget programigazgatója a közönség összetételének változásával magyarázta lapunknak ezt a szomorú tendenciát. A középosztálybeli fiatalok elsősorban a világsztárokért jönnek, illetve a partisátorban akarnak bulizni, és kevésbé érdekli őket a dzsessz vagy a metál (ezért szűnt meg mindkét koncerthelyszín). De a világzenével kapcsolatban optimista, szerinte a jelenleg hullámvölgyben lévő műfaj fel fog tápászkodni ezen a fesztiválon, és ismét tíz–tizenöt ezres közönsége lesz, mert az emberek idővel ráunnak a felkapott sztárokra, és keresni kezdik a különleges csemegéket.

Több jutott cirkuszra

A programigazgató elmondta, hogy a nem zenei jellegű kínálatra, azaz a színházi és táncsátorra, valamint a cirkuszra is több pénzt költhettek idén (az összköltségvetés 25 millió euró volt, ebből 3 millió euró jutott a nagyszínpad fellépőire), ezért nevesebb produkciókat tudtak meghívni. Ezek legtöbbjét egyébként személyesen választja ki, sok utazást követően, mivel mindent élőben kell látni ahhoz, hogy el tudja dönteni, passzol-e a Szigetre az adott előadás. Ez macerásabb, de biztos módszer, mert egy jól összevágott promóciós videóval gyengébb projektet is rá lehet sózni a fesztiválokra, a teljes előadás felvételét pedig szinte senki nem küldi el, arra hivatkozva, hogy félnek a koncepció és az ötletek esetleges lenyúlásától. Kardos hozzátette, a produkciók kiválasztásánál a minőség mellett alapkövetelmény a közérthetőség – azaz ne sokat beszéljenek a színpadon, inkább mozgással és zenével operáljanak. Persze nem várható el, hogy valaki kifejezetten a Frenák Pál Társulat vagy a guineai akrobaták kedvéért vegyen napijegyet, viszont sok fesztiválozó a Szigeten találkozik életében először kortárs tánccal és újcirkusszal. Ez teszi a fesztivált különlegessé. És ezért szurkolunk neki mi is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?