A tiszta szívű bűnös

Zűrös életű, önmarcangoló, örökké vesztes emberek jó ismerője. Néha dúvad, máskor meg kenyérre kenhető. Ahogy az adott karakter kívánja. Érzelmi amplitúdója behatárolhatatlan. Tehetsége is. Ezért tartozik a legkeresettebb és legismertebb magyar színészek közé. Pedig nem járt színművészeti főiskolára. Jogi karon diplomázott. Játszani vidéken kezdett, így került fel Budapestre. 1998-tól Pintér Béla társulatának a tagja. Nem is tudja, pontosan hány, tizenhat vagy tizennyolc előadás szövege van a fejében. Cannes-ban öt filmjét vetítették már, de csak egyszer jutott ki, akkor is „futva”. Este lement a film, a Mundruczó Kornél rendezte Fehér Isten, hajnali négykor már vitték a nizzai repülőtérre, mert aznap este már Bécsben lépett színpadra.

Édesapja ügyvéd, a bátyja is jogászként végzett, akárcsak ön. Mégsem követte az útjukat.

Estin végeztem el az egyetemet. Akkor már színházzal foglalkoztam. Meg sem fordult a fejemben, hogy beleharapjak a jogi pályába. Nagyon furcsán alakult az életem. Sportiskolába jártam, rossz tanuló voltam. Hirtelen fordult a kocka. Tizenhét-tizennyolc éves koromban elkezdtem bújni a tankönyveket. Meg is döbbent a család, amikor felvettek az egyetemre. Apám és anyám iránti tiszteletből el is végeztem, de ma már egy egyszerű szerződésben is elvesznék. Esterházy Péter matematika szakon végzett, Nádas Péter fotósként kezdett. Mindenki felépíti magát valahogy. Én sorsokat szívtam magamba. Olyan az alkatom, hogy életek ragadnak rám. Másvalaki megroppan ennek a súlya alatt, és összetörik. Az én esetemben valószínűleg most érnek össze a dolgok. Elmaradnak a felesleges mondatok. Színpadon is, filmben is próbálok egyre tömörebben fogalmazni.

Mi minden kellett ehhez?

Mindig ragaszkodtam azokhoz az emberekhez, akiket tehetségesnek gondolok, ők pedig megbíznak bennem. Színházban nem indult ez olyan könnyen. Nehéz volt az áttörés. Gaál Erzsébetnél kezdtem Nyíregyházán. Megfogott és lenyűgözött, ahogy ő a színházról gondolkozott. Szenvedéllyel, őrületes alázattal. Utána jött Zsótér Sándor, az ő világlátása, majd Pintér Béla színháza. Ha az ember nem tesz túl nagy vargabetűket a pályán, és nem vállal el nagyon bántó dolgokat, akkor látják, hogy mit képvisel, és szerethető, amit csinál. De nincs olyan nagy tudatosság az életemben, csak képes vagyok nemet mondani.

Till Attilával szemmel láthatóan értik és érzik egymást. Hol, milyen közegben találkoztak?

Látott egy előadásban Pintér Bélánál, és elkezdtünk beszélgetni. Ennek pont tíz éve. Egy filmes szeretné, ha sűrűbben dolgozhatna, a színház minden évben ad premiereket. Béla húsz előadást mutatott már be, és egy kivétellel mindegyikben benne voltam. Tilla is most kezd egyre jobban gondolkodni bennem.

Kieslowski alkotása, a Rövidfilm a gyilkolásról és Visconti remekműve, a Rocco és fivérei állítólag nagyon nagy hatással voltak önre.

Tizennyolc évesen még nem igazán hathatott rám a művészetében nagyra tartott Tarkovszkij. Nem mindent értettem belőle. A Rövidfilm a gyilkolásról sokkal egyszerűbb sztori. Emlékszem, ahogy a kivégzéshez vezették a fiút, az valósággal szétrobbantott. Utána sokáig nem tértem magamhoz. Hatalmas katarzist éltem meg. Ilyet szeretnék csinálni én is, fogalmazódott meg bennem. Ez lett a vágyam. Vagy a Rocco és fivérei! Nekem ilyen filmek jönnek be. A hatvanas évek, az a miliő. Soha nem volt annyi zseni a világ filmművészetében, mint akkor. Minden ilyen dolgot elrakok, ami aztán később előjöhet. Olyan persze soha nem fordult meg a fejemben, hogy úgy kellene játszani a figurát, ahogy ők játszották, akiket csodálok, de a lecsupaszított, velős, lényegre törő fogalmazás, ahogy a színészeket instruálja egy szenzációs rendező, az előttem van. Legalábbis próbálok elképzelni egy ilyen forgatást. Nem szeretem a veszekedős rendezőket, akik így próbálják előcsalogatni az emberből az állatot, vagy ennek a trükkjét alkalmazzák. Én azt szeretem, amikor összezár két ember, és a rendező csak arra koncentrál, hogy a legjobb állapotát hozza elő a színésznek, hiszen akkor fog igazán jól működni. Akkor tudok szárnyalni, amikor érzem, hogy a tenyerén hordoz a rendező, és látom, hogy nagyon fontos vagyok neki. Hogy nem azt sugározza felém, hogy tudna még négy-öt színészt hozni, aki korrektül megoldaná a szerepet. Pintér Bélának van erre egy jó előadáscíme: Tündöklő középszer. Ez elég népszerű dolog most nálunk.

Tóth Tamás 2001-es filmjében, az Anarchistákban is fontos szerepe volt. Gavrilo, a magányos lázadó.

Nem voltam már akkor fiatal. Majdnem harmincéves.

Olyan arcom volt, mint egy mexikói taxisofőrnek, mondta. A Tiszta szívvel kerekes székeseként meg valóban olyan a frizurája, mint egy német focistának.

Visszafiatalítottak. A múltamra való reagálás ez. Tilla is látta az Anarchistákat. Egyébként minden figurára úgy nézek, mint egy vázra, egy csontvázra, és arra pakolom aztán, amit gondolok róla. Nem mindig vagyok tudatos, ha meg igen, azt szeretem, ha ez nem látszik. Az a jó alapállapot, ha nézed a színészt, és rögtön beránt. Érdekelni kezd a sorsa, a története. Azonnal. Lehet, hogy az csak egy tojásrántottáról szóló beszélgetés, de ő mondja, és úgy mondja. Joe Pesci. Micsoda kvalitás! De egy cseh, egy lengyel, egy szerb, egy román színész is lehet ilyen. Andorai Péter, Cserhalmi György, Derzsi János, Lukáts Andor milyen jók! Vagy Javier Bardem. Nem mondhatod, hogy szép vagy szexi, de ha jól belegondolsz, rájössz, hogy mégis az. Vagy Gael Garcia Bernal a Korcs szerelmekben! Tetszett nagyon. Édgar Ramírez tíz-tizenöt éve építgeti a karrierjét, mégsem folyik bele a Matt Damon-i résbe. Pedig rendkívül tehetséges. Magyarország kicsi piac. Nálunk mindig azt hallom, hogy jaj, csak meg ne unjanak! Szerintem egy jó színészt nem lehet megunni. Harvey Keitel hetvenhét évesen is zárt világ. Nincs kétszázhúsz filmje, mint Udo Kiernek, aki minden apróságba belefolyik, és nagyon különös stílusú emberekkel dolgozik. Nekem is valahogy az az érzésem, hogy igazából az hat a nézőre, ha azt az erőt tudom képviselni, felszínre hozni, amit nem lehet megunni. A Tiszta szívvel is bátran, mindenféle óvatoskodás nélkül beszél olyan dolgokról, amiket általában csak filmekben fogalmaznak meg. Ha merészebben fogalmazol, lehet, hogy botrányt okozol, vagy feszültséget teremtesz, a hatás viszont nem marad el.

Erősen hatott rám az is, ahogy kerekes székkel közlekedik Tilla filmjében. Vagy amikor kiszáll belőle, és nekitámasztják egy taxinak. A néző valóban úgy érzi, deréktól lefelé élettelen a teste.

Mozgásterapeuta foglalkozott velünk a forgatás előtt. Nagyon meg kellett tanulni azt is, hogy ha kiesek a székből, akkor hogyan. Én mertem esni, a kerekes székesek kevésbé. Azt kellett erős koncentrációval megtanulnom, hogy soha ne mozduljon meg a lábam. Volt valaki, aki szinte csak ezt nézte, ellenőrizte a monitoron. Abban a jelenetben, amikor a két lány letámaszt a taxi mellé, én meg háromezret adok a sofőrnek, mert minden pénzbe kerül, még az az öt perc is, amíg ott állok a kocsijánál, hiszen neki az egy komoly fuvar Budapesten, az élet sűrű szegmensét mutatjuk meg. Hogy még egy ilyen helyzetet sem lehet ingyen megúszni. Vagy amikor nekiindulok a felüljáró hídnak… az is Tilla ötlete. Nagyon jó barátság kell ahhoz, hogy a rendező érezze, mi az, ami nekem jól áll, és legyen egy olyan pillanata is a filmnek, hogy azt már nem lehet megúszni. Tilla érdeklődése felém is, mások felé is mindig őszinte. Forgatás előtt egyébként hazavittem egy kerekes széket, hogy szembesüljek azzal, hol történnek fennakadások, ha kimegyek az utcára. Bécsben azért látni annyi kerekes székest, mert mehetnek a metróba, ott a lift, bátran használják ezeket a számukra magától értetődő segédeszközöket. Három hónapig gyakoroltam úgy, hogy Fenyvesi Zoli, a filmbeli partnereim egyike rengeteg trükköt mutatott. Vele nagyon sokat beszélgettem. Őszintén. Még a mozgássérültek szexuális életét is kitárgyaltuk. Mindenféle problémát, ami komoly feszültséget okoz számukra. Ettől lett ez ilyen vagány film.

Máté fia Zsámbéki Gábor növendéke a színművészeti egyetemen.

Ez kivételes helyzet. Ilyen kvalitású, komoly szaktekintély szavaira figyel egy fiatalember. Addig, míg nála van, az ő osztályában, biztonságban érezheti magát. Utána nekem kell még őszintébbnek lennem vele, ha szakmai dolgokról lesz szó. Remélem, igényt is fog tartani rá. Huszonkét éves voltam, amikor Máté született. Meggondolatlanul éltem akkor. A szabadságot akartam választani továbbra is. Sorsok roppanhatnak meg, ha nem elég okos, érzékeny a szülő. Vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem lehet megúszni, be kell vállalni. Ha mindig csak simogatod és balzsamozod magad, ha nem vagy hibás semmiben, egy idő után valószínűleg röhögőgörcsöt kapnak tőled, és nem vesznek komolyan. Amikor Bori lányom megszületett, és magával rántott az apaság állapota, hogy kész, nincs menekvés, nincs visszaút, akkor történt a változás bennem. Össze kellett kaparnom magam, hogy nagyobb sérülések ne legyenek körülöttem. Kezdtem átgondoltabban élni, irányítani a dolgokat.

VERSENYBE SZÁLL AZ OSCAR-DÍJÉRT A TISZTA SZÍVVEL

Van egy fotója, amely jó pár évvel ezelőtt Triesztben készült. Három lehajtott fejű férfi sétál át esőben a zebrán. Az édesapja, a bátyja és ön.

Ljubljanában dolgozott a bátyám, kimentünk meglátogatni. Az egész család. Apám és bátyám már tudtak a fiamról, anyukám még nem, pedig Máté már ötéves volt akkor. A fotót anyám készítette rólunk. Három fekete kabátos férfi… ott a sors, az elfojtott fájdalom, miközben anyám másfajta ritmusban éli meg a perceket. Ott fogja megtudni az igazat. Ezen a fotón nincs mellébeszélés. A lényeg van elkapva rajta. Döbbenetesen erős. Sokat jelent nekem. Ki is raktam a képet a nappaliban. Jó, ha látom.

Kusturica a fiával zenél, de hogy jóval közelebbi példát mondjak, Bán János a fiával játszik.

Adja Isten, hogy ez nálam is így legyen! Szívesen lennék Máté színpadi vagy filmes partnere.