A Sziget nagyszínpadán Cipőre emlékeztek a kollégák

sst
Budapest |

<p>Egykori zenésztársai, kollégái, barátai, tisztelői léptek fel a márciusban elhunyt dalszerző, énekes Bódi László Cipő emlékére rendezett hétfő esti koncerten a Sziget fesztivál mínusz 1. napján.</p>

Színpadra lépett a fesztivál egyik alapítója, Müller Péter Sziámi is, aki a Republic zenészeivel a Nagy kő zuhan című dalt adta elő. „A halála előtti utolsó évben nagyon közel kerültünk egymáshoz Bódi Lacival, azaz Cipővel. Olyannyira, hogy utolsó két számát együtt írtuk, ő a zenét, én a szöveget. Néhány éve az értelmi sérült színészeket foglalkoztató Baltazár Színháznál vagyok színész, és ott kialakítottunk egy dalműhely-foglalkozást, megnéztük együtt, miként készül egy-egy dalszöveg a baltazárosok gondolataiból. Ezekből aztán számos dal született ismert előadókkal. Cipőt Koncz Zsuzsa hozta be a projektbe” – mesélte az énekes, szövegíró. Cipő utolsó dalát, az Árad a szeretetet az emlékkoncerten maga Cipő adta elő egy videófelvételen. Müller Péter Sziámi elmondta, hogy a tervek szerint jövő tavasszal jelenik meg a Baltazár-antológia CD Árad a szeretet címmel, rajta Cipő dalával és mások mellett Koncz Zsuzsa, Takáts Eszter, Bródy János, Tolcsvay László, Kiss Tibor, Bérczesi Róbert, Krulik Zoltán, a Pa-Dö-Dő, Szalóki Ági, Palya Bea és Zorán énekével. A hétfői Cipő-emlékkoncerten a Republic tagjai mellett színpadra lépett a Bikini, Bródy János, Charlie, a Compact Disco, Koncz Zsuzsa, Halász Judit, Balázsovits Edit, Nagy Feró, Fenyő Miklós, az Első Emelet, a Hooligans, a Magna Cum Laude, a Nemadomfel, ByeAlex, a Pál Utcai Fiúk, Tolcsvay László és a United .Olyan ismert Republic-, illetve Cipő-dalok hangzottak el, mint a Ha itt lennél velem, a Neked könnyű lehet, a Kék és narancssárga, a Repül a bálna, az Összehordja a szél a szemetet, a Távolban egy fehér vitorla vagy a Valahogy másképp történt meg. Bódi László Cipő, a Republic alapítója 47 éves korában hunyt el szívbetegségben. A pop és a rock határán működő Republic együttes dallamos zenéje, könnyen értelmezhető, ám szókimondó szövegei 1990-től folyamatosan jelen voltak a magyar könnyűzenében. Cipő dalokat írt mások mellett Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak. Idén posztumusz Artisjus- és Fonogram-díjat kapott. Az est folyamán színpadra lépett Kisvárda polgármestere is, aki posztumusz díszpolgári címet adományozott Bódi Lászlónak. (juk) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?