A szeredi Szlovákia első holokausztmúzeuma

Szered |

<p>Tavaly januárban, a holokauszt világnapján nyílt meg az egykori szeredi munka- és gyűjtőtábor területén Szlovákia első holokausztmúzeuma. A múlt év folyamán mintegy 12 ezren keresték fel, 9 ezren vettek részt múzeumpedagógiai foglalkozásain.&nbsp;</p>

Főként diákok látogatják. Idén tavasszal már magyar iskolákból is számos csoport érkezett. Az intézmény nekik magyar tárlatvezetést és oktatóprogramot is kínál.

A szeredi munkatábort 1941-ben hozták létre, miután életbe lépett az úgynevezett Zsidókódex, mely előírta a zsidók számára a kötelező munkaszolgálatot. Asztalos- és szabóműhelyekben dolgoztak itt a foglyok. Később, a szocializmus éveiben laktanyát alakítottak ki a komplexumban. A tábor eredeti, felújított épületeiben nyitották meg a Holokauszt múzeumot, mely a Szlovák Nemzeti Múzeumhoz, illetve a pozsonyi Zsidó Kultúra Múzeumához tartozik. A múzeumi projekt első szakaszában a tervezett ötből két épületben alakítottak ki bemutatóteret; ezekben két különálló, de egymást kiegészítő állandó kiállítás látható. Az egyik időrendi sorrendben tárgyalja a zsidóság történetét az első Szlovák Köztársaságban. A másik az európai holokauszt történetét mutatja be.

A szlovák államban

Az első barakk anyaga azt dokumentálja, miként hajtották végre Szlovákiában 1938 és 1945 között az úgynevezett zsidókérdés „végső megoldását”. Mielőtt belépnénk a kiállítótérbe, érdemes átnézni a múzeum létrejöttének körülményeit tárgyaló információkat. Ezekből kiderül, hogy a szeredi állandó kiállítás koncepcióját Milan Veselý tervezte, aki együttműködött az Auschwitz-Birkenau Múzeum szlovák kiállításának megvalósításában is.

„Kiállításunknak nem az a célja, hogy a koncentrációs táborok légkörét idézze meg. Sokkal inkább tartjuk feladatunknak, hogy látogatóink, főleg a diákok a tárlatokat megismerve átlássák, hogy a holokauszt nem a táborok bejáratánál és nem a gázkamrák előtt kezdődött, hanem sokkal korábban” – kezdte az ismertetést Horváth Krisztián muzeológus, akivel bejártuk a kiállításokat, valamint a múzeum felújítás előtt álló épületeit. „A kiállítás anyaga összképet mutat arról, ahogyan a holokauszt elkezdődött az első zsidó ellenes törvényekkel, folytatódott a vagyonelkobzásokkal, a kényszermunkával, a zsidó lakosság ilyen és hasonló táborokba zárásával, majd a deportálásokkal, a transzportokkal, a gázkamrákkal, a majdnem biztos halállal.”

Az első épület anyaga három részre oszlik. Az első szakasz a szlovák állam létrejöttével kezdődik és a transzportok első hullámával, az 1942-es évvel zárul. Fényképek, plakátok dokumentálják, milyen formákban nyilvánult meg az antiszemitizmus, a zsidógyűlölet (falfirkák, gunyoros rajzok, a sárga csillaggal megjelölés). Korabeli nyomtatott sajtóban megjelent uszító cikkekkel is szembesülhet a látogató, de olyan, közismert fotókkal is, amelyeken gárdista egyenruhába öltözött férfiak aláznak meg az utcán ortodox zsidó embert.

A középső rész az 1942-es deportálásokkal foglalkozik. ’42-ben, az első hullámban 57 transzport hagyta el Szlovákiát, 57 752 zsidóval a vagonokban. A tárlatnak ezen a részén két oldalt szimbolikus üvegfal húzódik. A monumentális táblákon több mint 4 ezer név olvasható – négy komplett transzportot jelképez (egy vonatszerelvény több mint ezer embert szállított). Az üvegpanel nem kizárólag a szeredi táborból, hanem a Szlovákiából deportáltak közül sorol fel négyezer személyt, érzékeltetve, milyen tömeg elhurcolását jelentették a deportálások. A tárlat záró szakasza a háború végét idézi fel. A szlovák nemzeti felkelés idejéből származó, illetve a fasizmus elleni harcot dokumentáló képek, plakátok láthatók itt, az utolsó transzport pillanatait megörökítő fotókkal. A deportálások második hullámát 1944–45-ben – a szeredi táborban – már a németek irányították. Ebben az időben, 1944 szeptemberétől a brutalitásáról hírhedt Alois Brunner volt a táborparancsnok Szereden – Adolf Eichmann jobbkezének számított –, ekkor már SS-tisztek őrizték a tábort.

Az európai helyzet

A kiállítás második szakasza a holokauszttal kapcsolatos fontos, kiemelt eseményekkel foglalkozik. Korabeli dokumentumok, fényképek, szöveges-képes információs táblák tájékoztatnak ezekről, de a zsidók üldözésével kapcsolatos tárgyi emlékek is helyet kaptak az összeállításban. A tablók itt azokról a koncentrációs, illetve haláltáborokról is tájékoztatnak, amelyekbe Szlovákiából hurcoltak el zsidókat. Ennek az egységnek részét képezi egy művészeti munka is: három művész holokausztra reflektáló alkotásából összeállított kompozíció, mely mementóként figyelmeztet a borzalmakra. Egyik elemén annyi parányi sárga csillagot halmozott fel az alkotó, ahány zsidót deportáltak Szlovákiából – monumentális hatású. Mint ahogy a mű másik eleme is, amely kerámiacipők tömör sorával a gázkamrákba, a halálba vezető utat jelképezi – az installációban sorokozó kerámia lábbelik Auschwitzban látható cipők pontos másai. Külön szekciót alakítottak ki a teremben a Világ Igaza, vagy másképpen, a Népek Igaza díj szlovákiai kitüntetettjeinek bemutatására.

A Szeredi Holokausztmúzeum gyűjteményének egyik legfontosabb tárgyi emléke, a két barakk közti területen álló eredeti marhavagon, amely 1942-ben kétszer volt része Auschwitzba indított szerelvénynek.

A felújítás és a múzeumi program következő szakaszában az egyik épületben – fotódokumentumok és túlélők elbeszélései apján – szeretnék rekonstruálni a barakk korabeli állapotát, bemutatni az akkori viszonyokat, hogy a látogatóknak legyen elképzelésük arról, miként szállásolták el a foglyokat. Ehhez kapcsolódik majd egy részleg, amely a három nagy szlovákiai munkatábort, a szeredit, a nyitranovákit és a vihnyeit (az utóbbi kettő nem maradt fenn) mutatná be, dokumentumok, emléktárgyak és a táborokban gyártott termékek prezentálásával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?