A szelmenci példa

Jaroslav Vojtek kilenc évig forgatta félig játék- félig dokumentumfilmjét az egykori szovjet–csehszlovák határ vasfüggönyével kettévágott ikerfaluban, Kisszelmencben és Nagyszelmencben. A film ötletgazdája a szlovákiai Nagyszelmencben született komáromi színigazgató, Tóth Tibor.

A kettézárt falu című, Szelmenc életét feldolgozó, tíz évvel ezelőtt megjelent dokumentumregény szerzőjeként, s a 2005-ös karácsonyi határnyitásért folytatott emberi jogi küzdelem részeseként szívből örülök annak, hogy két szlovákiai művész: egy magyar és egy szlovák egymásra talált egy olyan műalkotás létrehozásában, amely mindnyájunkat érint. A szelmenci történet egyetemes példát mutat arra, hogy kilátástalannak látszó ügyekben is érdemes felvenni a harcot, de arra is, hogy a siker lehetőségei nem az ellenségeskedésben, hanem az összefogásban rejlenek. Ha közemberek képesek lesznek arra, hogy a hatalmasságok feje fölött összehajoljanak, párbeszédet folytassanak és együttműködjenek.

Az élet azonban nem csupán művészet. Jaroslav Vojtek filmjében emberek élnek: szelmenciek, akik a nagyszelmenci művelődési otthonban maguk is örömmel megnéznék a róluk szóló mozit, hogy mindennapi szenvedésük miképp lett filmművészet – és hát, hogy milyen is az a film... Ebből az alkalomból pedig örömmel találkoznának újra a rendezővel is.

Fölhívtam Milán Kurucz urat, a budapesti Szlovák Kulturális Intézet igazgatóját. Megtudtam tőle, hogy intézetükben novemberre filmszemináriumot szerveznek, de hogy a szelmenci filmet bemutatják-e ebből az alkalomból, az még bizonytalan. Jó lenne, ha biztossá válna, hogy igen.

Jó lenne, ha a szelmenci példa mind több alkotót – és politikust! – ihletne meg. (Zelei Miklós)