A Sex Pistols-sorozat előzetese jót ígér

ddd

Harminc másodperc alapján korai lenne azt állítani, hogy a Sex Pistols zenekar botrányokkal tarkított, rövid pályafutásáról készült sorozat a műfaj egyik legjobbjának ígérkezik, de az első előzetes rendkívül biztató.

Csaknem másfél évvel ezelőtt röppent fel a hír, melyet tavaly januárban megerősítettek: az Oscar-díjas Danny Boyle (Trainspotting, Gettómilliomos, 127 óra) hatrészes minisorozatban készül feldolgozni a punkkorszak ikonikus zenekarának történetét.

A forgatókönyv alapját Steve Jones, a banda gitárosának 2017-ben kiadott önéletrajzi kötete adta. Most közölték a premierdátumot, illetve közzétették az első trailert: a sorozat a Hulu streamingszolgáltató kínálatában május 31-én jelenik meg. Az előzetesben az énekes Johnny Rotten (Anson Boon) és Sid Vicious basszusgitáros (Louis Partridge) szidják a brit intézményrendszert és a monarchiát, amely tönkreteszi a jövőjüket. Egy pillanatra feltűnik a színen a punkéra első számű divattervezője, Vivienne Westwood (Talulah Riley) és a korszak ikonikus figurája, sok zenész múzsája, Jordan (aki pár napja halt meg 66 évesen). Őt a Trónok harcából ismert Maisie Williams alakítja, a banda excentrikus menedzserét, Malcolm McLarent pedig Thomas Brodie-Sagster, akit A vezércsel című Netflix-sorozatban láthattunk legutóbb.

A forgatás nem ment zökkenőmentesen, mivel Johnny Rotten, polgári nevén John Lydon minden lehetséges módon igyekezett keresztbe tenni a stábnak. A Sex Pistols egykori frontembere szerint a könyv, ami alapján a Pistol című sorozat készül, hamis és negatív képet fest róla. Előbb csak azt nehezményezte, hogy nem kérték a beleegyezését a forgatáshoz, (ezt Boyle cáfolta, hozzátéve, hogy Lydon nem akart találkozni vele) , később beperelte a stábot, annak érdekében, hogy ne szerepelhessenek a szériában a Sex Pistols zenéi.

Miután a többiek, illetve az eredeti alapítótag, Glen Matlock helyére került, korán elhunyt Sid Vicious hagyatékát kezelő alapítvány is beleegyezett a dalok felhasználásába, Johnny Rotten őket is beperelte, ám a bíróság nem neki adott igazat. 

Ujszó videó
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?