A reformáció máig tart

Ebben az esztendőben nemcsak az októberi hónap alkalmával idézzük fel gondolatainkban az iskolában vagy a hittanórákon, esetleg a templomi istentiszteleteken tanultakat Luther Mártonról vagy továbbtekintve Kálvin Jánosról és Zwingli Ulrichról, hanem az egész 2017-es esztendő jubileumi év. Konferenciák, rendezvények, megemlékezések, szobor- és emlék­tábla-avatások által próbáljuk a jelenkor emberének elmondani, mi is történt valójában a 16. század első felében.  A Példabeszédek könyvében ezt olvashatjuk: „Ha nincs kijelentés, elvadul a nép, de boldog lesz, ha elfogadja a tanítást” (Péld 29,18). Itt a bibliai könyv írója a kijelentés kifejezést használva arra az isteni tekintélyű prófétai szóra gondol, amely az élet minden területén megfelelő irányt mutat, és az igazi, bővelkedő élethez világos erkölcsi normákat ad, de egyben az örökéletre is irányítja az ember figyelmét. Amikor az ember elfordul az Isten kijelentett akaratától, és semmibe veszi, az magát a káoszt, a zűrzavart és a halált jelenti. Ezért is szól Isten Mózes könyvében így: „… elétek adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!” (5Móz 30,19) A 16. században mind teológiai téren, mind ebből következően minden más téren ferdülések voltak. A reformáció azt jelentette, hogy újra az Isten kijelentése került az élet középpontjába, ami magával hozta az ember hitének megújulását az életről, az üdvösségről, a halálról és örök életről, ami aztán az élet más területeinek újraértelmezését is eredményezte. Az Ágoston-rendi szerzetes, Luther Márton a Biblia szorgalmas olvasása által eljutott oda, hogy egyrészt saját életét, másrészt a körülötte zajló eseményeket kezdte vizsgálni Isten Igéjének fényében. S mikor eljutott az igazság ismeretére a hitről, a bűnbánatról, a bűnbocsánatról és a megigazulásról, akkor írta le 95 tételét. A tételek teljes mértékben teológiai kérdéseket állítanak elénk nagyon rövid, frappáns megfogalmazásban. Az egész hangulata viszont azt mutatja, mintha ő nem is számolt volna azzal, hogy akár a pápa, akár a tudós papok ne lennének az általa magyarázott dogokkal tisztában. Csupán az elferdüléseket és a rosszul alkalmazott isteni kijelentést próbálta a Biblia tanúságtétele által az emberek elé állítani.  Tételeiben világossá tette a bűnbánat kérdését, kimondva, hogy az ember egész élete kell, hogy bűnbánat legyen, ami egy gyötrő küzdelem a mennyek országába való bemenetelig. Töredelem nélkül viszont nincs bűnbocsánat, s az ezzel járó bűnhődést sem a pápa nem tudja elengedni, sem a megvásárolt bűnbocsátó cédulák által nem szabadulhatunk tőlük. Viszont az igazi hívő ingyen, kegyelemből, Krisztus érdeméért részesül az elengedésben, és részesévé válik Krisztus és az egyház minden kincsének. Az egyház igazi kincse az örömüzenet, az evangélium. S a tételek befejezéseként arra buzdít, hogy Krisztust minden áron és minden körülmények között követni kell. Mindez nagy port kavart az akkori egyházban és társadalomban. Luthert, később az ő tanait vagy a hozzájuk hasonló nézeteket vallókat is üldözni kezdték. A későbbiek folyamán Svájcban Kálvin és Zwingli indította el a reformációt. Kigyulladtak a máglyák, volt meghurcoltatás, volt szinte egész Európát lángba borító harmincéves háború, amely ugyan vallásháború volt a katolikusok és a protestánsok között, de az egészen végigvonul egy politikai küzdelem a hatalom megszerzéséért. Németországban a császári hatalom és a választófejedelmek között, míg Európa többi részén a Habsburgok és a Bourbon-dinasztia között folyt a politikai harc. Magyarországon a harcok Bocskai István, Bethlen Gábor és a Rákócziak vezetésével folytak a vallásszabadságért és a függetlenségért. Volt a reformációnak gyászévtizede (1671–1681), amikor a Dunántúlról és Felső-Magyarországból több száz protestáns prédikátort idéztek vértörvényszék elé Pozsonyba, s hitük megtagadására vagy vagyonelkobzásra és az ország elhagyására, illetve gályára kényszerítették őket. Negyvenen gályára is mentek, mert semmit nem voltak hajlandók aláírni.  Viszont nem hagyhatjuk szó nélkül azt a sok jót, hasznosat és nemest, amit a reformáció adott a világnak, Európának és magyar népünknek. Az akkori Magyarországon, amely szenvedett a török uralmától, a reformáció hatására megújult a reménység, és az elszántság arra, hogy a magyar megmaradjon magyarnak és a nemzet nemzetnek. E mellett feltétlenül meg kell említenünk a magyar nyelv fejlődését, amit elősegített a könyvnyomtatás terjedése is. Megjelentek az első magyar nyelvű bibliafordítások, az Újszövetség Sylvester Jánostól 1541-ben, majd a Károlyi Gáspár nevéhez fűződő teljes Biblia 1590-ben. Ezt követte a 150 genfi zsoltár fordítása Szenczi Molnár Alberttől. Kialakult az iskolarendszer, amelyet fejedelmek és főurak támogattak. Saját vagyonukból adtak rá, mert a szívük Isten szeretetével, és nem a földi gazdagsággal volt tele. De jutott az özvegyek, árvák, rászorulók megsegítésére is. Közben templomok és parókiák épültek. Sokszor lerombolták, de újraépítették azokat. Mert tudták, érezték, mi a fontos. Mindezt azért tartottam fontosnak leírni, mert nem lehet elégszer átgondolni azt a tényt, hogy a lelki megújulás hozhat el egy megújulási folyamatot, amelyet – úgy hiszem – mindannyian óhajtanánk. Sokan másként gondolkodnak ezen a téren, mert megtesznek mindent azért, hogy a külső körülmények a lehető legjobbak legyenek, s azt várják, hogy attól biztos nagyobb békesség, nyugalom és boldogság lesz. Pedig már Ágoston egyházatya is egyik imájában ezt mondta: „nyugtalan a szívünk, amíg benned (Istenben) meg nem nyugszik.”   A reformációnak pontosan az volt a legnagyobb ajándéka, hogy megtanította a hívő embert arra, hogy az Isten minden feltétel nélkül szeret minket, és ennek elfogadásához alázat és engedelmesség kell. Ebben az életben nagyon sok ajándékot adott, amivel mi élhetünk önmagunk és mások javára, ha azokat arra használjuk, hogy az Isten dicsősége megmutatkozzon, és sokan élő hitre jussanak.   FELVIDÉK ÉS A REFORMÁCIÓ TERJEDÉSE 500 év elmúltával is azt kell meglátnunk, hogy bármennyire rúgkapálunk ellene, az emberiség Isten Igéje nélkül csak a sötétben vergődik. Keresi a jót, de ahhoz az utat nem találja. Keresi az élet értelmét, de egyre másra annak vagyunk szemtanúi, hogy értelmetlenségek után hajt. Értékeket akar létrehozni, de rá kell döbbennie, hogy az örök élet valósága nélkül minden értéktelen.  Viszont ha a reformáció alapigazságait ma is szem előtt tartjuk, és életünket azok segítségével próbáljuk felépíteni, akkor ennek gyümölcse ismét egy olyan folyamat lehet, amely az Istennel és egymással való közösség erősödésében, és az igaz értékek megfelelő helyre kerülésében nyilvánul meg.  Ekkor a reformációra nemcsak emlékezünk, hanem részesévé válunk.   Fazekas Lászlóa Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke