A rácsodálkozás joga

Az új szempontok mellett az elfogulatlanság a másik kulcsszó, a Szentendrén dolgozó Bedi Katát ugyanis nem „szíjazta le” a kötelező tiszteletadás. Úgy válogatott, párosított és kategorizált, ahogy jónak látta, minek köszönhetően a Nagy Zoltán eddigi munkásságát behatóan ismerők is merőben új perspektívákkal szembesülhetnek. 

A Mezőben című tárlat a A Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma és a Hagyományok és Értékek Polgári Társulás közös szervezésében nyílt meg a pozsonyi Brämer-kúriában, ahol január 31-ig látható. Nem nyújt teljes keresztmetszetet, a legrégebbi alkotás 2008-ban készült, a legújabbak pedig idén – némelyiken még alig száradt meg a festék. A fiatal esztétát a két korszak közötti párbeszéd érdekelte leginkább, illetve a tíz-tizenegy évvel ezelőtt jellemző alkotói jegyek fejlődése, kibontakozása, átalakulása. 

Nagy Zoltán 1985-től Albín Brunovský növendékeként csiszolgatta tehetségét a Pozsonyi Képző-művészeti Főiskolán. Hazai és magyarországi egyéni, illetve csoportos kiállításokon kívül alkotásai szerepeltek prágai, párizsi, milánói, ljubljanai, finnországi tárlatokon is. Tanulmányutakon vett részt Tallinnban, Rigában, Moszkvában, Leningrádban, Velencében és Párizsban. Egyéni stílusa hamar kialakult, ma pedig már szinte csak képeinek színei őrzik itt-ott Brunovský hatását. A mesterre jellemző erős figuralitás csak nyomokban bukkan fel nála, akkor is már-már parodisztikus felfogásban, szándékosan elnagyolva, vagy mohón túlspilázva – mintha a művész összekacsintana a nézővel, jelezve, hogy a képeken felbukkanó emberi alakok csak eszközei egy-egy hangulat, lelki állapot, élethelyzet megragadásának, semmiképp sem főszereplői. A fekete-fehér, vagy utólag színezett tusrajzok aprólékossága izgalmas ellentétbe kerül a szín- és formaközpontú festményekkel, miközben a két alkotói módszer közös jellemzője maradt a szürrealista látásmód és az irónia, a humor iránti fogékonyság. 

Bedi Kata szerint Nagy Zoltán úgy csodálkozik rá az őt körülvevő világra, mint egy csecsemő – tisztán, bölcsen, a külvilág szabályait még nem értve, egyszóval irigylésre méltó nyitottsággal. „Vibráló képeit látva tudjuk, képeihez kulcs a figyelmes és feltétlen szemlélés lehet csak, mely utat enged a szabad asszociációnak, hiszen a művész láthatóan a szabad képzettársítás és képalkotás híve. A felszabadultság Nagy művésze-tének fő jellemzője. Képei éppen ezért tudnak sodró erejűek lenni: egyszerre mutatják fel a spontán és ösztönös alkotás erejét és a jól strukturált képmezőből kibomló összetett gondolatiságot” – írja a kurátor a kiállításhoz készült katalógus bevezetőjében. Ugyanitt kitér a Nagy Zoltán művészetében régóta jelen lévő bohóc figurájára is, amely szorosan kapcsolódik ehhez a gondolatisághoz. Kiss-Szemán Zsófia évekkel ezelőtt rámutatott erre a fontos motívumra – a magányos bohócra mint művészi öndefinícióra. Ezekből a képekből is felkerült néhány a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának falaira. 
Mondanom sem kell, mennyire fontos egy tíz évet felölelő tárlatnál a képek egymás mellé rendelése, csoportosítása. Olyan ez, mint a versek sorrendjét meghatározni, ciklusokba terelni egy kötetben. Az alkotások kommunikálnak egymással, kiegészítik egymást és új értelmet adnak a látványnak. Ezen a kiállításon számos ilyen izgalmas „sarkot” felfedezhetünk. 

És még valami ide kívánkozik, ha ünneprontó leszek is. A kortárs képzőművészetben legalább olyan fontosak a befolyásos galeristákkal, kritikusokkal, gyűjtőkkel, kurátorokkal ápolt kapcsolatok, mint a tehetség. Azok az alkotók érvényesülnek leginkább a „piacon”, akik jól menedzselik magukat – ezt a tudományt ma már külön tanítják az egyetemeken, de persze nem könyökléstan néven. Akinek nincs ehhez affinitása, nem foglalkozik vele napi szinten, vagy nem bíz meg ezzel egy dörzsölt ügynököt, az csak a legritkább esetben, kivételesen szerencsének köszönhetően kerülhet ki a nemzetközi porondra. Az, hogy nekünk van egy Nagy Zoltánunk, akire valóban büszkék lehetünk, még nem jelenti azt, hogy a művész munkáit valós értékükön kezeli a szakma. Csak remélni tudjuk, hogy ez a mostani kiállítás némiképp hozzájárul egy fontos alkotó újrafelfedezéséhez.