A Piszkos Harry is bekerült az amerikai filmarchívumba

New York |

<p>Audrey Hepburn klasszikus filmje, az Álom luxuskivitelben, Clint Eastwood Piszkos Harryje, valamint a sci-fi klasszikus Mátrix is bekerült az amerikai nemzeti filmarchívumba.</p>

Az amerikai kongresszus azzal a céllal hozta létre 1989-ben a nemzeti filmtárat, hogy összegyűjtsék a "kulturális, történelmi vagy esztétikai" szempontból kiemelkedő alkotásokat. A regiszterben a most beválasztott 25 filmmel együtt mintegy 600 film szerepel.

    A filmeket évente választják ki a közönség jelölése alapján, konzultálva a nemzeti filmkincsek megőrzéséért felelős testülettel. Az amerikai kongresszusi könyvtár a filmstúdiókkal együttműködve biztosítja azt, hogy a kiválasztott filmek eredeti kópiáit biztonságban megőrizzék a filmtárban.

    A szerdán közzétett 25 beválasztott új film között szerepel továbbá az 1992-ben készült Micsoda csapat című vígjáték, az 1950-ben Judy Holliday főszereplésével készült filmdráma, a Born Yesterday és az 1983-as ünnepi klasszikus film, a Karácsonyi történet.

    A listán a hollywoodi klasszikusok mellett dokumentumfilmek, némafilmek, független és kísérleti filmstúdiók munkái is szerepelnek az 1897-1999 közötti időszakból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?