A pénz jó és rossz tulajdonságait is tőlünk kapja

Az elmúlt évezred utolsó évtizedében a kelet-európai átalakulás, az egységes Európa kialakulása és a világgazdasági konjunktúra ellenére szaporodni kezdtek a válságjelenségek a pénzügyi szektorban. A világ addigi legnagyobb bankcsődje és csalássorozata, a BCCI-ügy 1991-ben derült ki. A kilencvenes évek magával hozta a japán gazdaság lelassulását, majd recesszióját, és szaporodtak a japán pénzintézetek problémái is. A világ legnagyobb bankja, a Sumitomo Bank mintegy fél évszázad után először 1994-ben bejelenti, hogy veszteséges. Ugyanebben az évben a Nippon Trust Bankot a Mitsubishi Bank menti meg a csődtől. Az 1995-ös kobei földrengés tovább mélyíti a gazdasági és pénzügyi válságot. Ráadásul áttételesen, egy Nick Leeson nevű felelőtlenül eljáró határidős kereskedő pozícióinak köszönhetően csődbe kerül az angol királynő bankja, a Barings is, amit az ING csoport vesz át végül. Hasonló incidens több mint egymilliárd dollár veszteséget okoz a Daiwa Bank New York-i leányának ugyanebben az évben. Szinte mindennapossá válnak a bejelentések a több százmilliós, vagy akár milliárdos visszaélésekről. Óriási pénzügyi-gazdasági válság alakul ki 1997-ben Dél-Kelet Ázsiában, majd 1998-ban Oroszországban, és mindkettő átterjed a világ pénzügyi piacaira. A Fed jelentős kamatcsökkentései másfél évvel meghosszabbítják a fellendülést a világ tőzsdéin, amelyek a 2000 első negyedévi utolsó nagy emelkedés után a Nasdaq krachjával folyamatos esésbe kezdenek. 2000 tavasza meghozta a közel húsz éves tőzsdei és gazdasági fellendülés végét: a világ tőzsdéi a következő három évben az iraki háború végéig 30-40 százalékot, vagyis közel 10 billió dollárt veszítenek értékükből.

JÁTÉKOS ELMÉNK A PÉNZVILÁGBAN: TÚLZOTT ÖNBIZALOM, CSORDAMENTALITÁS...

A pénzügyi piacok viselkedése ugyanis félreérthetetlenül magán hordozza a világ egyik legfantasztikusabb rendszerének, az emberi agynak a sajátosságait. Nem véletlen, hogy a pénzügyi piacok rövidtávú mozgásával sok rokonságot mutató szerencsejátékok tanulmányozása vezetett el a modern döntéselmélet létrejöttéig, ami a kognitív pszichológia eredményeivel ötvözve egy sajátos tudományt, a magatartás-lélektan pénzügyelméletét teremtette meg (behavioral finance). Ezen a területen elért kimagasló eredményeiért tavaly a Közgazdasági Nobel-díjat Daniel Kahnemannak ítélték, és valószínűleg a svéd Akadémia kutatótársát, Amos Tverskyt is jutalmazta volna, ha még élne.

Az idevágó vizsgálatok azt mutatják, hogy pénzügyeinkben hajlamosak vagyunk nagyon szemellenzősen, lustán viselkedni: azokat az információkat nagyobb súllyal vesszük figyelembe, amelyek könnyebben hozzáférhetőek, és azokat kevésbé, amelyek megszerzéséért többet kell tennünk.

A nem várt és jelentős eseményekre általában azok valós tartalmánál erősebben reagálunk, vagyis túlreagáljuk őket. A rossz hírekre erősebben reagálunk, mint a jókra, vagyis 100 dollár elvesztésének nagyobb hangsúlyt adunk, mint 100 dollár megnyerésének. Olyan helyzetekben is ok-okozati viszonyt keresünk, amelyek pusztán valószínűségekkel írhatók le, így például egy eredményesen működő befektetőről azt gondoljuk, hogy a jövőben is jó eredményeket fog elérni.

Hajlunk a túlzott önbizalomra, ami a vágyak és a valóság összeütközéséhez vezet. Az átlagos befektető mindig úgy gondolja, hogy a piaci átlagnál, vagyis lényegében az átlagos befektető hozamánál jobb eredményt képes elérni. Ez a túlzott optimizmus nemcsak a befektetésekre, hanem szinte mindenre igaz az életünkben.

Hasonlóan nyilvánvaló emberi tulajdonság, hogy igyekszünk elkerülni a veszteségeket. Ennek azonban gyakran az az ára, hogy a lehetséges nyereségtől is elzárjuk magunkat. Ugyanakkor persze szeretnénk valamilyen eredményt elérni, és a kettő együtt nagyon leszűkíti lehetőségeinket, hiszen egyszerre kívánunk védelmet a veszteséggel szemben és tartunk igényt magas hozamra. Ez a veszteség- vagy kockázatkerülés egyben arról is szól, hogy a rövid távú gondolkodási horizont miatt kerüljük a hosszú távon jó hozamot biztosító befektetéseket, ha azok rövid távon ingadozó hozammal rendelkeznek.

Befektetési és pénzügyi döntéseinktől való félelmünk, és ezen belül különösen a veszteség- és kockázatkerülés miatt sokkal értékesebbnek látjuk azokat a lehetőségeket, amelyeket mások is annak tartanak. ĺgy alakul ki a csordaszellem (herd mentality), vagyis hogy a befektetők tömegesen egy irányba (egyfajta vélekedés talaján állva) hoznak döntéseket. A befektetési alapkezelők esetében ez úgy működik, hogy egyre inkább másolják a piacot, nem mernek a portfóliók összetételét tekintve eltérni a piaci átlagtól, amihez viszonyítják teljesítményüket, illetve nagyobb hangsúlyt helyeznek a jól ismert nevekre. Ezt jeleníti meg az a mondás, hogy azért még senkit nem rúgtak ki az állásából, mert az IBM vagy a General Motors részvényein bukott.

VALLÁSERKÖLCSI ÁLLÁSPONTOK: MELYIK HASZON TISZTESSÉGES?

A hinduizmus kivételével a vallások általában önmérsékletet, aszkézist, a pénz, a gazdagodásra irányuló vágy korlátozását írják elő - különösen a zsidó hit, a kereszténység, az iszlám és kisebb mértékben a konfucianizmus, illetve a buddhizmus. A gazdasági ügyletekben a partner érdekeinek a tiszteletben tartását, ahogy manapság jobb szó híján nevezzük, a tisztességes hasznot, vagyis a másik helyzetével való visszaélés elvetését hirdették. Központi gondolatuk a pénz utáni jövedelem, vagyis a kamat szedésére vonatkozó korlátozás. Ezt az eredetileg vallási, és mára az iszlámon kívül már egyetlen világvallásban sem részletesen és egyértelműen tiltott tevékenységet a világi vezetők által hozott törvények oldották fel az évszázadok során, és korszakonként változó módon különböztették meg mértéke alapján a tisztességes kamatot az uzsorától. Vajon miért zavarta a vallásalapítókat, vallási dogmatikusokat a kamat intézménye?

Alighanem azért, mert a korai vallások a közel- és távol-keleti közösségek és társadalmak azon fejlődési szakaszában gyökereznek, amikor a cserekereskedelem volt jellemző. A kölcsön intézménye is létezett, ugyanis ha valaki egy adott időszakban kevesebbet tudott termelni, kevesebbel rendelkezett, de feltételezhető volt, hogy a jövőben pótolni tudja a hiányt, kölcsönvett bizonyos javakat és azokat később visszaszolgáltatta. Ennek a kölcsönnek nem volt kamata, hiszen a kölcsönvett árut, terményt ugyanabban a formában adta vissza, tehát nem okozott veszteséget a kölcsönadónak. Vagyis szemben a pénzzel, a kölcsön időtartama, és különösen az alatta esetleg bekövetkező áremelkedés nem csökkentette a visszakapott „kölcsön” értékét. Kérdés, hogy ez a rendszer hogyan gondolkodott a kockázat fogalmáról, hiszen a mai kölcsönök kamatában az is benne foglaltatik. Mivel ha a kölcsönvevő nem tudta megadni kölcsönét, adósrabszolgává vált – ez az ókori társadalmakban elég komoly garanciát jelentett a kölcsönadó kockázatának a kezelésére.

A vallások tehát ezen az egyszerű közgazdasági megfontoláson alapulva vetették el először teljesen a kamatszedést, majd később annak túlzott mértékét, az uzsorát. Jelenleg talán az iszlám a legellentmondásosabb ebben a kérdésben, ugyanis még mindig korlátozza a hívők mozgásterét a pénzügyi műveletek, befektetések során, ám ezt sokféle formában kerülik ki még az arab világ uralkodói is. ĺgy például a világ egyik leggazdagabb embereként számon tartott szaúdi Alwaleed Bin Talal herceg, akinek az ezredfordulón mintegy 20 milliárd dollárt kitevő vagyona volt, amelynek legfontosabb elemei az őt a bank legnagyobb részvényesévé varázsoló Citigroup- részvények voltak.

A kamat – mint a pénz időértéke – azt a vallás-filozófiai kérdést is felveti, hogy kiszabásával és felszámításával az emberi halandók valami olyan fölött próbálnak hatalmat gyakorolni, ami a vallások szerint az isten(ek) kezében van. Ez a valami az idő, amely fölött csak az istenségnek van hatalma, már csak azért is, mert szemben velünk, egyszerű halandókkal, ő halhatatlan. A kockázat kezelése, árának kiszámítása és adásvétele legalább annyira szembeszegül a dogmával, mint az evolúció elmélete.

ISZLÁM INDEX ÉS ETIKUS BEFEKTETÉSEK

Napjainkban az élő vallási és erkölcsi elkötelezettségek hatására új pénzügyi termékek jöttek létre. Olyan befektetési alapok, portfóliók és a teljesítményük méréséhez szükséges indexek, amelyek megfelelnek az adott vallás vagy valamilyen más eszmerendszer elvárásainak. Földünk mintegy 1,2 milliárd muzulmán lakójának csak az utóbbi években kezdtek a pénzügyi intézmények a vallási szabályokat is figyelembe vevő termékeket és szolgáltatásokat kínálni. Gomba módra szaporodnak az ún. iszlám alapok és befektetési lehetőségek, amelyek mérésére a Dow Jones létrehozta a Dow Jones Islamic Markets Indexes csoportot. Az amerikai iszlám index tőkeértéke 4200 milliárd dollár volt, ami a New York-i tőzsde 9000 milliárd dolláros kapitalizációjának mintegy a felét tette ki. Az index egyáltalán nem eredményez rossz hozamot, ugyanis a Dow Jones számításai szerint öt év alatt 27 százalékkal múlta felül az S&P 500 index megtérülését.

Az utóbbi években egyre nagyobb divatnak örvendenek az etikus vagy társadalmilag felelős befektetési megközelítések (socially responsible investing – SRI), illetve az ezeknek megfelelően működtetett befektetési alapok. Ezek jellemzően a következő befektetéseket, társaságokat zárják ki célpontjaik közül: az élvezeti cikkek (dohány, alkohol) előállítóit, kereskedőit, a környezetszennyező tevékenységeket űző, nem kellően átlátható, nem a felelős vállalatirányítási elvek alapján vezetett, illetve a szerencsejátékkal foglalkozó, a fegyvergyártásból és a háborús tevékenységekből profitáló cégeket. Emiatt elvileg kevesebb lehetőség közül választhatnak, s így azt hihetnénk, hogy rosszabb megtérülést érnek el, mint általában más befektetők. Ellenkezőleg: mára az etikus befektetések nem pusztán erkölcsileg, de működésüket tekintve is jobban állnak az átlagos befektetési alapoknál. Ebben persze az is szerepet játszik, hogy az elmúlt években az SRI alapokból kizárt dohányipari és nukleáris energia-cégek részvényeinek árfolyama óriásit zuhant, így – ha minden egyéb tényező változatlan – az SRI alapok teljesítményének jobbnak kell lennie, mint egy átlagos befektetési alapé.

A részvénybefektetés hosszú távú műfaj, és mint azt a közgazdászként és befektetőként is elhíresült Keynes megjegyezte, a baj az, hogy közben meghalunk. Mégis érdemes hinni abban a gazdaságban, amelyben élünk, és abban, hogy mások is így gondolkodnak, hiszen ez saját jólétünk alapja is. Miközben hosszú távon valóban meghalunk, nem mindegy, hogy addig hogyan élünk.

Készítette az M&H Communications szabad felhasználásra, a szerzői jogok korlátozása nélkül.