A párt katonája vagyok: a média hatalma – a hatalom médiája

Bajomi-Lázár Péter médiakutató A patrónusi-kliensi médiarendszer című könyve a második és harmadik Orbán-kormány médiaátrendeződését vizsgálja az összehasonlító médiaelemzés segítségével. Az összegyűjtött és összerendezett, a kötetbe válogatáskor frissített írásokban a szerző világosan magyarázza el, hogyan történt a média gyarmatosítása Magyarországon, továbbá számba veszi, milyen következményei vannak a média-hozzáférés  korlátozásának, és mit veszít a tájékozódás szabadságától megfosztott állampolgár. Az elemzések hátterében az a meggyőződés munkál, hogy „az egyén és a demokratikus társadalom egésze szempontjából egyaránt jobb a szabad és a sokszínű média, mint a cenzúra és a propaganda”.

Orbán Viktor tíz évvel ezelőtt nagyon világos elképzelés szerint kezdte megteremteni a „centrális politikai erőteret”, melynek egyik pillére a nagy hatásfokkal zakatoló kommunikációs gépezet. A 2010-ben elfogadott médiatörvény a számos sürgős teendők egyike volt. Az új közmédia 83 százalékos arányban preferálta a kormánypárti erőket, az új médiahatóság pedig a kormánykritikus média ellehetetlenítésén dolgozott. Erre a ciklusra esett három olyan kampány (filozófusmaffia, a békemenetek és az IMF-ellenes), amely követi a klasszikus propaganda forgatókönyveit. Az Orbán-kormány a politikai marketing mellett a politikai propaganda eszközeivel élt és retorikai hadviselést folytatott, a kampányokban gyakran használt sztereotípiákat, ismétlést, elllenségképeket kreált stb. – más szóval: kommunikációs rítusokat szervezett, amelyek megerősítették és aktív részvételre kényszerítették a „tábort”.

Közép- és Kelet-Európa szocialista országaiban a rendszerváltás egyik célja a sajtószabadság megteremtése volt. 1989 után a régió országaiban eltérő módon ment végbe a sajtószabadság megerősödése. A posztkommunista országokban a kormányváltásokat követően gyakran megváltozott a sajtószabadság helyzete, sokkal elterjedtebb a médiagyarmatosítás vagy médiamegszállás jelensége, mint az unió nyugati országaiban. Bajomi-Lázár kutatása szerint ez a jelenség szorosan összefügg azzal, hogy a közép- és kelet-európai országok pártrendszere kevésbé fejlett, a kormányzó, erős pártok gyenge médiát (értsd: sajtószabadság-deficitet) eredményeznek.

A demokratikus társadalmak sajtótörténete is változatos képet mutat: mind a semlegességre törekvő, mind pedig az elfogult újságírásnak megvan a hagyománya. Bajomi-Lázár nem tesz általános kijelentéseket, és azt is elmagyarázza, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni, ha meg akarjuk határozni, mit értünk jó újságíráson. Nem véletlen, hogy a nagy sajtópiacokon élvezik az újságírók a legnagyobb autonómiát, mivel nagyobb az esély a gazdasági függetlenségre; a politikai lojalitás nem teszi tönkre a sajtót. A társadalmi berendezkedés vagy a társadalom állapota meghatározhatja, hogy milyen elvárás fogalmazódik meg a sajtóval szemben, Siebert és kollégái szavaival: „a sajtó mindig felveszi azoknak a társadalmi és politikai rendszereknek a formáját és színét, amelyekben működik”.

A rendszerváltást követő időszakban a közép- és kelet-európai országok médiája az olasz útra lépett, „berlusconizálódott”, vagyis az állami beavatkozás mellett politikai párhuzamosságok alakultak ki. Az utóbbi évtizedeben azonban az olasz mintát az orosz váltotta fel, azaz „putyinizálódásként” írják le az új helyzetet, amelyben nagyon egyenlőtlen feltételek adottak, a kormánypárti médiumok hatalmi fölénybe kerülnek (az újságíró pedig a párt katonája). „Magyarországon 2010 után olyan patrónusi-kliensi médiarendszer jött létre, (…) a kormányon lévő pártszövetség szinte a teljes nyilvánosságot a felügyelete alá vonta, miközben a rivális pártok szinte teljesen kiszorultak belőle”. Ily módon csökken az információhoz és a szabad médiához való hozzáférés lehetősége is, ez pedig összefügg azzal, hogy milyen véleményeket, attitűdőket erősítenek meg az állampolgárok, mennyire képesek előítélet-mentesen, összetetten gondolkodni.

Egy-egy korszak médiapolitikájának elemzése sok mindent elárul az elemzett korról. Bajomi-Lázár Péter alapos, magas szakmai nívón megírt könyve még sokáig hivatkozási alapul szolgál a 2010–2018-as Orbán-korszakot vizsgálók számára.

A könyv azonban nem csak a szakmának szól: sok mondanivalója van a szélesebb olvasóközönségnek is.

Bajomi-Lázár Péter: A patrónusi-kliensi médiarendszer – Magyarország 2010–2018, Napvilág Kiadó, 2020, 220 oldal