A nyelvi tolerancia példái

MISAD KATALIN

Mindkét modellt példa értékűnek tekinthetjük, hiszen a kisebbséghez tartozó személyek nyelvi jogai csaknem azonosak a többségi lakosság nyelvi jogaival, ellentétben Szlovákiával, ahol az állam nyelve a szlovák nyelv, amely előnyt élvez a Szlovák Köztársaság területén beszélt más nyelvekkel szemben (lásd az 1995. évi 270. számú úgynevezett államnyelvtörvényt, illetve annak 2009. évi módosított változatát).

Ami a közigazgatást illeti, a Dél-Tirolban élő, mintegy 180 ezer fős osztrák kisebbségnek a hivatalos érintkezés minden szintjén joga van az anyanyelvét használni. A hivatalokat törvény kötelezi – a többségi olasz mellett – a német nyelven folyó ügyintézésre, a hivatalnokok kötelesek azt a nyelvet használni, amelyen az ügyfél fordul hozzájuk. A hivatali nyelvhasználatot szabályozó rendelkezések Dél-Tirolban a mindennapi élet egyéb területeire, pl. az egészségügyre is vonatkoznak. Alapvető tétel, hogy az anyanyelv használatát minden helyzetben lehetővé kell tenni, így a funkcionális kétnyelvűség elvét nemcsak az állami, hanem a magánkézben levő egészségügyi intézményekre, gyógyszertárakra is kiterjesztették.

Ami az oktatás nyelvét illeti, Dél-Tirolban az intézményes képzés legfontosabb alapelve az anyanyelvi oktatás: mind az óvodai nevelés, mind az alap- és középszintű oktatás a tanulók anyanyelvén, azaz olaszul vagy németül zajlik, s a pedagógusoknak anyanyelvi beszélőknek kell lenniük. A rendelkezések figyelembe veszik a speciális kétnyelvű környezetet is, ezért az általános iskola második osztályától kezdve minden tanulónak kötelező a második nyelv tanulása, ami az olasz tannyelvű iskolában a németet, a német tannyelvűben pedig az olasz nyelvet jelenti. Ez a gyakorlat nemcsak az állami igazgatás alá tartozó oktatási intézményekben, hanem a magániskolákban is érvényesül.

A többségi és a kisebbségi nyelv párhuzamos használata a dél-tiroli gazdasági életre is jellemző. A közlekedési társaságok, pénzintézetek stb. mindkét nyelven tájékoztatják ügyfeleiket a kínált szolgáltatásokról, s mind a szóbeli, mind az írásbeli ügyintézés során megadják az olasz, illetve a német nyelv használatának lehetőségét. Sőt, a rendelkezés még a tartományi telefonkönyvre is vonatkozik: a benne található információkat olasz és német nyelven is fel kell tüntetni.

Nemcsak Dél-Tirolban, hanem az olasz fővárosban is tapasztalhatjuk, mit jelent a nyelvi tolerancia a gyakorlatban. A Vittorio Emanuele metróállomás környékén „kis Kínában” találja magát a turista: az éttermek, boltok feliratainak legalább két harmada csak kínaiul hirdeti, hol járunk. Azon már meg sem lepődünk, hogy a Rómát Románia uniós csatlakozása után szinte ellepő román közösséget saját anyanyelvén szólítja meg az egyik mobilszolgáltató, mégpedig a metró vonalán elhelyezett csak román nyelvű plakátok segítségével. A város Rebbibia nevű negyedében működő pénzügyi intézet pedig valószínűleg az ott élő eritreai közösséget szeretné megnyerni ügyfélnek a környék különböző épületein elhelyezett tigrinya nyelvű hirdetéseivel. S hogy mi erről az olaszok véleménye? Valószínűleg eltérő, mindenesetre senki sem tépi le, rongálja meg vagy húzza át az „idegen” nyelvű plakátokat, feliratokat.