A növekvő érdeklődés felveri Andy Warhol Jackson portréjának árát

New York |

<p>Akár a 10 millió dollárt  is elérheti Andy Warhol Michael Jacksonról készült portréjának ára, amely hetekkel korábban kevesebb mint 300 ezer dollárért kelt el egy árverésen - vélik műértők.</p>

Jackson június 25-i halála óta mindennek, ami a popsztárhoz köthető, szárnyal az ára, Warhol 76-szor 66 centiméteres portréjának is.

A képen egy mosolygó Michael Jackson látható, a Thriller időszakát idéző vörös dzsekiben, az énekes bőre homokszínű, a haja vízesésszerűen hullik lefelé.

A portréra vasárnapig lehetett volna licitálni, de az aukciót bonyolító New York-i Vered galéria, amely az ismeretlen tulajdonban lévő portrét árulja, eltolta a zárás időpontját a hatalmas érdeklődésre való tekintettel.

Janet Lehr, a galéria tulajdonosa csütörtökön elmondta, hogy óriási az érdeklődés. Úgy terveztük, hogy július 12-én zárunk de túl nagy a licitálók száma" - mondta Lehr, aki elárulta, hogy eddig 800 ezer dollárnál tartanak, a háromszorosánál annak, amit a tulajdonos fizetett a képért májusban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?