A nők és a rock and roll

A cselekmény önmagában könnyen összefoglalható. A könyv a hírhedt – és fiktív – rockegyüttes, a Daisy Jones & The Six megalakulásának, sikerének és rejtélyes feloszlásának történetét járja körül. Mindennek középpontjában a címszereplő, Daisy Jones áll, aki hetedikként társul a már olajozottan működő rockbandához, a The Sixhez, és zabolátlan természetével kiélezi a tagok között régóta fennálló feszültséget. Az írónő mindezt az oral history módszerével tárja fel, a zenekar tagjainak, hozzátartozóinak és munkatársainak lejegyzett (ál)interjúin keresztül. A korabeli kritikákból származó részletekkel, a 70-es évek popkultúrájára tett kikacsintásokkal, az adatközlők válaszaiban és anekdotáiban fellépő ellentmondásokkal a regény végig fenntartja a valóság látszatát. Az olvasók pedig könnyen elfelejthetik, hogy egy fiktív világba kerültek.

A valósnak és valótlannak ez a kettőssége nemcsak a narráció formájában, hanem a cselekményben is megmutatkozik. Jenkins Reid célja az volt, hogy két olyan személyről írjon, akik kerülik egymás társaságát, közös alkotóerejük, zene iránti szenvedélyük akaratukon kívül mégis közelebb hozza őket egymáshoz. A regényben Daisy és a frontember, Billy Dunne kivételes dalokat ír együtt, az azonban kérdéssé válik, kreatív munkájuk mögött több is meghúzódik-e a háttérben. Mindezek alapján úgy tűnhet, hogy a két szereplő közti románcon van a hangsúly, ez azonban a több szálat megmozgató történet túlzott lecsupaszítása lenne.

A regény központjában ugyanis a nők, illetve egymáshoz fűződő kapcsolataik állnak. Reid igyekszik minden oldaláról bemutatni a férfidominált zeneiparban felbukkanó nők helyzetét. Így Daisy, az excentrikus, saját érzékiségének és tehetségének tudatában lévő, kitörni vágyó dalszövegíró mellett azok is fókuszba kerülnek, akik máskülönben a háttérben maradnának. Karen, a rockegyüttes zongoristája, Simonne, a diszkósztár és legfőképpen Camilla, Billy felesége figuráján keresztül több megközelítésből is megismerjük a zeneipar és a nők viszonyát. Az ő személyes történetük formálja a cselekményt és mozdítja elő a szereplők jellemében végbemenő változásokat. A történetben felbukkanó nők sokban különböznek egymástól, más-más értékrendet és szemléletet képviselnek, még sincs köztük felesleges rivalizálás és ellenségeskedés – ehelyett megadják egymásnak azt az érzelmi biztonságot és támogatást, amit máshol nem tudtak meglelni.

Ezzel együtt a regény nem nevezhető karakter- vagy cselekményközpontúnak. Az elbeszélés vázát az együttes feloszlásának rejtélye adja, ennek megválaszolása köré épül a szereplők, általuk pedig a történet bemutatása. Nem cél a karakterekkel való azonosulás, a tetteik és a riport során elhangzott véleményük egyébként is kiszámíthatatlan, gyakran ellentmondásokba ütközik, egymást követik a félreértések és a ki nem mondott gondolatok. A szereplők közötti kusza érzelmi szálak éppolyan átláthatatlanok és kibogozhatatlanok, mint saját emberi kapcsolataink. S talán éppen ebben a megfoghatatlanságukban válnak fiktív hőseink igazán emberivé, már-már valóssá.

Hernádi Henriett