A mágia gyökere

<p><strong>Sánta Szilárd recenziója Lev Grossman <em>A varázslók</em> című könyvéről.</strong></p>

Lev Grossman trilógiájának első darabja, A varázslók hat évvel ezelőtt jelent meg, és élesen megosztotta a fantasyrajongókat. A felnőtté válás komor regényét a legtöbb helyen a felnőttek Harry Potterének nevezik, ami nem teljesen alaptalan, azonban erősen leegyszerűsíti az összetett, rafinált világalkotás megragadhatóságát.

Grossman első magyarul megjelent könyvének főszereplője, Quentin Coldwater a varázslók titkos egyetemére, a Varázskapuba nyer fölvételt, ahol megismerkedik a mágia különféle típusaival. Számos párhuzamot találunk a roxforti varázslóképzővel, az eltérések azonban kivezetnek ebből az ismert világból. A varázslók a Harry Potter-sorozat és a Narnia-krónikák világára is épít, fölhasználja azok elemeit, ugyanakkor távolságot tart tőlük, helyenként pedig ki is figurázza azok naiv ábrázolását, túlságosan egyszerű, sima megoldásait.

A Narnia-sorozatra emlékeztető Fillory és még azon is túl című fiktív ötkötetes regényciklusnak kulcsszerepe van a Grossman-regényben. Az öt Chatwin testvér három nyarat tölt vidéken, ahol mindig átjutnak Fillory mágikus birodalmába. Quentin még az általánosban falta a Fillory-könyveket, és gyakran szolgáltak menedékül, vagy épp vigaszt nyújtottak, ha a „való világ” túl kegyetlennek és igazságtalannak bizonyult. Martin Chatwin Filloryba jutását az olvasáshoz hasonlítja: „(…) az éppen olyan volt, mint amikor ő kinyitott egy könyvet. Egy olyat, ami tényleg el tudta varázsolni, amivel a könyvek hallgatólagosan mindig kecsegtetnek, ám valójában szinte sosem teljesítenek be, méghozzá, hogy kiragadják az olvasójukat, igazán kiragadják abból a valóságból, amiben él, és elröpítik egy másik helyre, egy jobb világba.”

Az egyetem utáni útkeresés, valamint a gyerekkori mágikus birodalomban szerzett keserű tapasztalat azt közvetíti, hogy a varázslás nem nyújt menedéket, az eszképista magatartás sem jelent hosszú távú megoldást, önmagunk elől nem bújhatunk el. Grossman folyamatosan reflektál az eszképista fantasyhagyományra, kíméletlenül szétzúzza a gyerekkori fantáziavilágok védőhálóját és – egyebek mellett – a metafikciós játékkal kiforgatja azok kliséit.

Lev Grossman: A varázslók. Fordította: Dr. Sámi László. Agave Könyvek, 2015. 446 oldal.

Értékelés: 8/10

Sánta Szilárd

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?