A Kolozsvári Magyar Napok fesztiválon. (Fotók: Matiné zenekar)
A legvagányabb szülők
Gömör Tamás és Balogh László muzsikusok közös formációja, a Matiné zenekar fennállásának ötödik évéhez ért. Karácsonyi turnésorozatuk egyik állomásán, telefonon értük utol a két apát, akik nem kötöttek kompromisszumot a siker érdekében, továbbra is szülői feladataikat tartják a legfontosabbnak. Lapunknak arról beszéltek, hogy a Kaláka zenekart tartják szakmai példaképnek, hamarosan elkezdenek dolgozni a harmadik albumukon, s úgy látják, a digitális őrülettől szülői ráhatással ideig-óráig távol lehetne tartani a kicsiket.
A kettejük által formált, feldolgozott és saját gyermekdalokat játszó Matiné zenekar fennállásának ötödik évfordulóját ünnepli.Milyen számvetésre készteti önöket az évforduló?
Gömör Tamás: Sokban fejlődtünk, ha úgy tetszik tanultunk a gyerekektől, másrészt azzal is szembesülnünk kellett, hogy ez a műfaj nem olyan könnyű, mint azt sokan gondolják. Mostanra kiderült, mi a kisgyermek korosztályon belül leginkább a nagyobbakat tudjuk megszólítani. Ez rögösebb út, tehát nem kötöttünk kompromisszumot a gyorsabb siker reményében.
Balogh László: Emlékszem, az elején még nagyon furcsának tűnt gyerekek előtt fellépni, főleg, ha csak a hátam mögött álló húszéves zenei múltra gondolok, amit session zenészként nem gyerekekkel teli nézőtér előtt töltöttem a színpadon. Számomra az öt év leginkább azt jelenti: ha idáig eljutottunk, akkor valamit jól csinálunk.
A formáció legendáriuma szerint már barátok voltak, amikor egy napon László felhívta az akkor még meg nem született gyermekének éppen gitározó Tamást azzal az ötlettel, hogy írjanak gyermekdalokat közösen. Miként ismerték meg egymást?
GT: Egy napilapos interjú nem tud elég terjedelmet biztosítani arra, hogy bemutassam az ismeretségünket, de az említett történet igaz.
Milyen zenei háttérrel rendelkeztek a Matiné létrehozása előtt?
GT: Stílus tekintetében leginkább a rock és a brit-pop között helyezném el magamat, bár az utóbbi időben egyre jobban megkedveltem a folk műfajt is. Korábban akkor éreztem magam a legjobban egy zenekarban, ha a zeneszerzés és a szövegírás nagy részét az én feladatomnak tudhattam. Erre több formációban is lehetőségem nyílt. Lacival már a zenei találkozásunk előtt haverkodtunk, aztán volt egy időszak, amikor feldolgozásokat játszottunk duóban, így kerültünk barátságba.
BL: A zenei karrierem elég szépen alakult, folklór zenekarokban kezdtem, majd a latin dzsessz világában találtam meg a helyemet. Tomival való ismeretségünk már bőven a Matiné előttre datálódik, ez a múlt nagyban hozzátett, hogy ilyen jól tudunk együtt dolgozni.
Az öt év alatt két albumuk (Fapapucs, 2014; Emelj fel, 2017) jelent meg, mikor érkezik a harmadik?
GT: 2017-ben Emelj fel! címmel adtuk ki a másodikat, tehát már valóban ideje lenne egy harmadiknak. De ami az albumkészítést illeti, nem igazán vannak még konkrét terveink, csupán annyi, hogy tematikus lemezt szeretnék írni.
BL: Az biztos, hogy ha megjelenik a harmadik, arról sokan fognak tudni. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mondatják velem, hogy egyre népszerűbb dolog az online felületeken is hírt adni magunkról. A zenésztársam operatőrként, kliprendezőként is dolgozik, ezért mi is készítettünk több videóklipet is, amelyeket ennélfogva „házon belül” oldottunk meg. Mellesleg: azok, akik öt éve még kisebbek voltak, talán már böngészik a netet. Az új lemez – akárcsak az előzmények – egyetlen témát felölelő stíluskavalkád lesz, amely a folklórtól indul, majd a latin zenéig jut el.
Mindketten kiválóan gitároznak, milyen más hangszerekkel boldogulnak?
GT: A stúdiólemezeken sok egyéb hangszeren játszunk, ilyen a xilofon, a zongora, a basszusgitár, a kalimba. A koncerteken csak ritmushangszerekkel szoktuk kiegészíteni a műsort. És jut eszembe: Laci nagyon jól tud „orrtrombitálni”!
Rendszeresen koncerteznek…
GT: Így van, de a fellépések számát tekintve még nem értük el azt a bűvös számot, amit szeretnénk. Hol több, hol kevesebb fellépésünk van. Volt olyan év, amikor majdnem ötven koncertet játszottunk, idén nem alakultak ennyire jól a dolgok. Egyre több ügynökség, menedzsment foglalkozik velünk, de nekünk is mobilizálni kell magunkat a koncertszervezés területén. Számunkra ez jelenti a legnagyobb kihívást.
BL: Ugyanakkor csodálatos előadók osztották meg a színpadot velünk, sok kiváló zenésztárssal váltottuk egymást a közönség előtt. Akikkel eddig egy helyen léptünk fel: Caramel, Péter Szabó Szilvia, Wellhello. Most a Margaret Island előtt fogunk játszani.
Számtalan zenei mustrán léptek fel. Melyik koncert adta a legnagyobb élményt önöknek?
GT: Két éve nyáron meghívást kaptunk Erdélybe, a Kolozsvári Magyar Napok fesztiválon játszani hatalmas öröm volt. Vannak karitatív céllal tartott fellépéseink, fontosnak tartom, hogy a hátrányos helyzetű gyermekeknek is élményt adhassunk. Egy közös kezdeményezés keretében a Papp László Sportarénába is eljutottunk, igaz, csak három dal elejéig.
A két saját zenei anyaguk bemutatása mellett Benedek Elek Jakab és a zab című mesejátékával és karácsonyi műsorukkal is turnéznak. Miért ezzel a két műsorszámmal egészítették ki repertoárjukat?
GT: Az adventi időszak mindig nagyon izgalmas, van valami megfoghatatlan varázslat abban, ahogy a gyerekek várják a Mikulás, majd a kis Jézus megérkezését. A Benedek-mesejátékra még nem igazán kaptunk meghívást. Ez egy úgynevezett láncmese, amelyben minden egyes új szereplő fel tud jönni a színpadra, tehát a kicsi velünk együtt, testközelből tudja kíséri a történet alakulását.
BL: Várom már, hogy a mesével is fel tudjunk lépni, mert ez a tiszta, izgalmas játék-mese felnőttként is élvezetes.
Kit tartanak a nagy gyermekzenei példaképnek?
GT: Egyértelműen a Kaláka zenekart, különösen Gryllus Vilmost.
BL: Tulajdonképpen szinte mindenben egyetértünk, nem kérdés, hogy a Kalákát és Gryllus Vilmost említeném. Remélem, időskorunkra két gitárral szülőt, gyereket egyaránt tudunk szórakoztatni.
Mi a siker képlete?
GT: Mindig akadnak divatos sikerzenekarok, mi még nem vagyunk azok. Senkit nem szeretnék megsérteni, de nyilván harminc-negyven évvel ezelőtt, amikor egyetlen televíziós csatorna volt, könnyebb volt robbanásszerű népszerűséget elérni. Most telítettebb a szakma, de gőzerővel dolgozunk!
BL: Szeretjük, amit teszünk, szereti a közönség is, mi kellene még a sikerhez…
Van-e még olyan létjogosultsága, hatása a gyermekzenének, mint amilyen ezelőtt a maximálisan digitális kor előtt volt?
GT: A négy-öt éveseknek a szüleik jelentik a mintát. A digitális kütyük nem érdeklik őket addig, amíg meg nem mutatják nekik. Érdemes sokat beletenni a zenélésbe, éneklésbe, táncolásba, ezek alapvető létörömök.
Milyen szülőknek tartják magukat?
BL: Állítólag a legvagányabb vagyok. Két nagylányom van, akik már kicsit másképp néznek rám, mint korábban, de a kérdésre válaszolva, azt hiszem, kijelenthetem, hogy jó szülőnek tartom magamat. Teszem a dolgomat, tanácsot adok, támogatom a lányaimat, segítek nekik, ha valami nem megy könnyen. Boldogan ölelem meg őket.
GT: Külön neveljük a kisfiunkat az édesanyjával, de az első pillanattól kezdve ragaszkodtam ahhoz, hogy ugyanannyi időt tölthessek vele, mint amennyit ő. Az életem sokat változott, például mára a fiam áll a fontossági sorrend elején.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.