A kifosztottság képei

Hét új történetet tett a Hazatérés mellé Szántó T. Gábor, ha már élhetett az árukapcsolás lehetőségével. A borítón az 1945 virít pirossal, alatta egy kép a filmből. A cím természetesen a film miatt változott, az 1945 ütősebb, egyértelműbb, egzaktabb, nézőcsalogatóbb, egyszersmind mélyebb összefüggéseket ígér.

Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy a „címadó” történet Szántó T. Gábor eddigi pályafutásának egyik legjobb elbeszélése. Egyszerűen letaglózó hatással van az olvasóra. Talán a balladai feszültség (a sokáig elfojtott érzések feltörése) és a westernhangulat (idegenek érkeznek a faluba, nem tudni, mi járatban vannak) mesteri vegyítése miatt, talán a szenvtelenül ábrázolt, ám a szigorú kritikust is könnyekre fakasztó végkifejlet miatt. A szerző azt mutatja meg a korabeli magyar falu társadalmán keresztül, hogy milyen nehéz szembenézni saját korábbi tetteinkkel, ha azokat nemrég még legitimálva éreztük. Megjelenik benne az a közgondolkodás is, amely a mai napig rányomja bélyegét zsidók és keresztények viszonyára, és nem mellékesen univerzális emberi tulajdonságokat is megmutat. A koncentrációs táborokból visszatérő zsidók és az ő földi javaikat időközben „kiérdemlő” magyar parasztok szembenézéséről – érdekes módon – kevesen írtak az utóbbi évtizedekben, pedig a téma hálás, sok benne a lehetőség.

A kötetbe foglalt újabb elbeszélések tematikailag változatosak, vannak köztük napjainkban játszódó történetek is, a közös nevező pedig a lelki kifosztottság, a magunkra utaltság, a tanácstalanság, a visszahúzó környezet, az abszurd viszonyokhoz való alkalmazkodás lehetetlensége és az ebből következő lelki traumák. Szinte minden történetben lappang egy titok is, amely vagy izgatja a főhőst és nehezíti előbbre jutását, vagy ő titkolózik mások előtt, önmagát emésztve emiatt. Mit tegyen egy tehetséges, rabbiképzőbe járó fiú, aki ráébred, hogy transznemű, és beleőrül, ha nem operáltathatja magát nővé, viszont nagyon szeretne rabbi lenni? Hogyan óvja egy megesett, kiközösített falusi nő szellemi fogyatékos gyermekét saját, egyre kezelhetetlenebb ösztöneitől? Lehet-e önbíráskodni, ha a bíróság bizonyítékok hiányában nem tud törvényesen elítélni egy tömeggyilkost? Miért nem akar karácsonyfát díszíteni egy zsidó családapa, és végül miért lövi szét a díszeket az ajándék légpuskával? Mit kezdjenek magukkal a lelkileg megnyomorított, lágert megjárt zsidók, akiknek minden rokonuk odaveszett?

A főleg zsidó témákkal foglalkozó Szántó T. Gábor ezúttal négy „nem zsidó” történetet is közöl, bár ez egyikben (A leghosszabb éjszaka) elhangzik egy utalás a bevagonírozására, a szlovákiai magyarok és a magyarországi svábok kitelepítése kapcsán. A többi alaphelyzet pedig bárkivel megtörténhet. Egy tizenhat éves lány ma is teherbe eshet, és ha nincs szerencséje, sorsa ma is tragédiába fulladhat. Egy kamasz fiú ma is beleszerethet az angoltanárnőjébe, aki sosem hord melltartót és kihívóan viselkedik.

Szóval különböző korú és nemű főszereplők vergődnek ezekben a történetekben, magukra hagyva. Az, hogy semmi esélyük a külvilággal szemben, fokozatosan domborodik ki, de legtöbbször már az elején jelzi a hangulat. Miközben az is világossá válik, hogy nem ők reménytelenek, hanem a helyzet, amibe kényszerülnek. És végig ott kísért az eleve elrendeltség érzése is.

A dialógusok nincsenek a hagyományos módon, kötőjelekkel jelölve, mintha azokat is csak elbeszélné a szerző. Vagy mintha azt jelezné, hogy egyformán fontos, ami elhangzik, ami történik, ami a szereplők fejében megfogalmazódik, és ami ebből kívülről látszik. Erős képiség jellemzi az újabb szövegeket is, szinte bármelyikből forgathatnának filmet. Ezek az egyszerű eszközökkel megjelenített történetek úgy szippantanak be, hogy lehetetlen közömbösen olvasni őket. Állást kell foglalnunk, át kell gondolnunk azokat a dilemmákat, amelyek így vagy úgy megfogalmazódnak.

És még valami. Életünk fordulópontjairól ott és akkor a legritkább esetben tudjuk, hogy azok. Ugyanígy nem tudhatjuk, melyik lesz a legmélyebb barátság az életünkben, mit gondol rólunk az, aki ránk mosolyog, hol találjuk meg a szerelmet. Ez a könyv ezzel a „nemtudással” is érzékletesen, okosan, könyörtelenül szembesít minket.

Szántó T. Gábor: 1945 és más történetek. Noran Libro, 2017. 235 oldal.