A kalapozás művészete

<p>&bdquo;Ha van fölösleges pénzed, utalhatnál belőle. Ételre gyűjtök&rdquo; &ndash; írta ki Paizs Miklós, alias Sickratman, a meghökkentő és különc produkcióiról ismert magyar zenész február 26-án saját Facebook-oldalára. Ahol arról is beszámolt, hogy két kislány édesapjaként napok óta csupán 165 forintja van.</p>

A poszt gyorsan terjedt, de azt senki sem várta, hogy másnapra 1,5 millió forint gyűlik össze a zenész számláján. Paizs ekkor újabb posztot tett közzé, megköszönte a támogatást, és azt kérte, ne küldjenek neki több pénzt. Ennek ellenére az adakozás nem állt le, talán nem mindenkihez jutott el az újabb helyzetjelentés. Két nap elteltével a következőt írta: „Én annyit óhajtottam a világtól, hogy egy hónapig tudjak hazulra ennivalót venni. És akkor most lett nekem/nekünk 3 651 000 forintom/tunk. Nem mondom, hogy nincs benne semmi ijesztő. Rettenetteljes hála, kb. ezt érzem. Ígérem, fogadom, hogy becsben tartom ezt a pénzt, és nem herdálom el.”

Vagyis kiderült, hogy nagyon sokat szeretik a Bëlga alapító tagját, a Magyar nemzeti hip-hop és az Evvel a dalban című alterslágerek szerzőjét, aki szókimondó szövegeit azóta is szellemesen szedi rímekbe, de mivel nem szerepel a kereskedelmi csatornákon, szerzeményei hovatovább egyre szűkebb réteghez jutnak el. Ezért talán érdemes megemlíteni, hogy pár éve Odüsszeiász címmel egybegyúrta a homéroszi hexametereket a budapesti szlenggel, átírta Mozart Don Giovannijának librettóját, és eljátszotta az operában Leporello szerepét. De csinált már egyszemélyes színházat ujjbábokkal, koncertezett a Korai Öröm zenekarral, szerepelt Jancsó-filmben, dolgozott a TÁP Színházzal, és nem mellesleg elvégezte a Buddhista Főiskolát. Ezzel a végzettséggel persze nehéz elhelyezkedni Magyarországon, úgyhogy az évek során volt pultos, dolgozott teaházban, táskagyárban (ahol kényeztetésként egész nap a Danubius rádiót kellett hallgatnia), továbbá gyakran vállalt alkalmi kétkezi munkát is. Például csákányozott -15 fokban.

Amikor a könnyen szerzett 3,5 millió forint miatt nekiestek az internetes kommentelők (volt, aki veréssel fenyegette), leírta, hogy a kormány intézkedésének hála egy ideje már csak teljes állásban lehetne segédmunkás, nem vállalhat alkalmi melókat a neki megfelelő napokon, és ötvenévesen nem szeretne napi nyolc órában utcát seperni. Ezt sokan megértették, mások viszont továbbra sem tudják elfogadni, hogy a művészet is munka, még ha keveset fial is. A téma valóságos indulatlavinát generált a Facebookon, napokon át folyt a trágárságoktól sem mentes véleménycsere.

A szociológusok, kulturális antropológusok, valamint a közösségi média kutatói számára minden bizonnyal hálás téma ez, hiszen először fordult elő, hogy egy magyar zenész, szégyenérzetét félre téve, közhírré tette nyomorát, és rajongóihoz fordult segítségért a legnagyobb közösségi oldalon. Persze lehet, hogy tévedek, és korábban is volt már erre példa, de semmiképp sem ilyen látványos eredménnyel.

Az viszont nagyon is valószínű, hogy a példa ragadós lesz. Ennek első bizonyítéka, hogy pár napja Vécsei Tibor, a Korai Öröm énekese kért segítséget a Facebookon. Ő januárban 45 ezer forintot keresett, februárban semmit, és legközelebb március végén kap 10 ezret, ami egyből elmegy rezsiköltségre. Dalaiért nagyjából évi 60 ezer forint jogdíj folyik be. Vécsei nem is titkolta, hogy kollégája sikerén felbuzdulva fordult a nyilvánossághoz. „Sajna, itt tart a rocksztár ma... Segítsetek rajtam is!” – írja posztjában Vécsei, aki azért messze van a rocksztárstátustól, hiszen a Korai Öröm nem kimondottan lakossági tömegzenét játszik, amiből manapság meg lehetne gazdagodni.

„Ne próbáld rávenni az embereket, hogy fizessenek a zenédért”– mondja az alternatív rockzene ikonja, az amerikai dalszerző-előadó és blogger, Amanda Palmer, aki nemrég egy TED-konferencián tartott gondolatébresztő előadást e témában. Szerinte az internet teljesen átalakította a művészek és rajongóik közötti kapcsolatot. Manapság, amikor minden ingyenesen letölthető, meg kell békélni azzal, hogy a zenész nem él meg a lemezeladásból. Ugyanakkor természetesnek kellene lennie, hogy a rajongók más módon támogatják kedvenceiket, például egy banki átutalással.

Tőlünk nyugatabbra eddig is számos CD készült közösségi finanszírozással, főleg olyan, rétegzenét játszó előadók albumai, akiket a kiadók üzleti szempontokra hivatkozva utasítottak el. Aki viszont úgy gondolja, megér neki egy kis befektetést, hogy kedvence új lemezt tudjon felvenni, küldhet rá pénzt – általában egy CD bolti árát kérik, de persze többet is lehet utalni a megadott számlára.

Ezzel egyrészt érvényét vesztette az a régi mondás, mely szerint a szeretet nem mérhető pénzben, másrészt minden zenésznek egyforma esélye van a lemezkiadásra. Amanda Palmer például 1,2 millió dollárt kalapozott össze a Kickstarteren 2012-es, Theatre is Evil című lemezének munkálataira. De finanszírozhatnak a rajongók videoklipeket, koncerttermek bérleti díját vagy turnéköltségeket is. Ha az adott projekt meghiúsul, mert nem kap elég támogatást, mindenkinek visszautalják a pénzét.

Tájainkon egyelőre még nem igazán dívik a szimpátia kifejezésének ezen módja, legfeljebb az utcazenészek kalapjába dobunk egy kis aprót, ha tetszik, amit csinálnak. Arról azonban általában nem tudunk, hogy az általunk kedvelt művész esetleg éppen nyomorog, mert fél éve nem hívták fellépni sehova, és a zenélésen kívül nem ért máshoz. Akinek épp nincs pénze rezsire, lakbérre, téli cipőre vagy kenyérre, nem tud hová fordulni, mivel a közösségi finanszírozásra szakosodott weboldalakon ilyesmikre nem lehet gyűjteni. Gazdag mecénások pedig nincsenek ebben a régióban. Vagy ha vannak is, nem kifejezetten az alternatív zenei stílusok rajongói.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?