A jégbe fagyott kés üzenete

Neki köszönhető, hogy a jelenet a művészet mélyen megérintő rétegébe vezet el. Egy pillanatra olyan szívvel érezhető szellemi-érzelmi valóságba jutunk, amelynek megteremtéséhez a vásznon tényleg valami rendkívüli kell.

Mokos Attila, aki a romagyerekek sorsa iránt kellő ismerettel felvértezett, érzékeny papot alakítja, ezzel járul hozzá A cigány című film valóságához. Az egyik jelenetben, amikor a főhős romafiúval, Adammal szenet lapátolnak, megjelenik a fiú mostohaapja, hogy magával vigye őt anyjához, aki kórházban van. A fiú, aki bízik a papban és hallgat rá, annak erkölcsi támogatását remélve dacos ellenállással tiltakozik. A pap támaszára számítva, bízik benne, hogy lesz elég ereje elszakadni a múltjától, hátat fordítani eddigi életének, melyben a mostohaapa a domináns, rossz irányba ható irányító. A most vagy soha elhatározással Adam mostohaapja tudtára adja, hogy nem hajlandó vele menni. A pap érti a fiú makacsságát, ellenállását, mégis azt mondja neki, hogy anyjának örömet szerezne, ha meglátogatná. Ebben a dramaturgiailag nagyon jól eltalált élethelyzetben finom, tartózkodó gesztusával, ahogy ekkor a pap a fiúhoz szól, Mokos Attila olyan átérezhető és átélhető emberi pillanatot visz a filmbe, amely megszorongatja a szívet. Ilyen pillatoktól alakul ki a nézőben kapocs valamely művészeti alkotással. Ha ehhez a filmhez vannak kapcsok, akkor az egyik biztosan ez.

Minden bizonnyal ilyen finom gesztusok hatásában rejlik az a hamleti drámai erő, amelynek kiaknázása valahol Martin Šulík szándéka is volt. Mivelhogy – ahogy a pozsonyi sajtóvetítés után elmondta – azok közül a szándékok közül (mivelhogy volt több), amelyek a film elkészültéhez elvezették őt, az egyik az volt, hogy már rég szerette volna a Hamletet romakörnyezetben realizálni. Valamelyest – kérdéses mennyire sikerülten – ebben a filmben ott van ez az óhaj.

Adam, a kamasz cigányfiú, aki érzékeny lélekkel próbál részint kiegyezni a sorsával, részint másvalamibe belekapaszkodni – kézzelfogható valójában ez a másvalami a boksz –, ami kiutat mutatna számára a telepről. Szorongató lélekkel befelé él, de a mindennapok drámai eseményei a telepen megnehezítik az álmodozását. Elsősorban a gyilkosság áldozatává vált apja elmúlása okoz számára nagy törést. Adam és apa nem engedik el egymást a felravatalozás után sem. A fiú ugyanúgy csüng halott apján, mint korábban (bár kapcsolatuk milyenségét csak elképzelni tudjuk az alapján, amit kettőjükről már a halál után mutat a film). Azt viszont látjuk, hogy az apa a túlvilágról is megjelenik Adam számára, és tanácsaival segíti őt. Apa és fia realitáson túli kapcsolatának sejtelmes epizódjai adják a film legcsendesebb pillanatait. Furcsa álomszerű állomások ezek a lélekben. Köztük az a jelenet, amelyben apja felfedi gyilkosa kilétét, majd – mintegy kegyetlen és könyörtelen atyai üzenetként – egy kannából havas farönkre kicsúsztatja a belefagyott jeget. A kanna formáját felvett jégdarabból egy kés villan elő – ez is az egyik olyan ritka pillanat a filmben (a fentebb tárgyalthoz társuló), amelyekért jó, hogy egy műalkotás megszületik. (Igaz, talán ide sem ártott volna az autentikus szűrő, amely kiszűri az ebbe a halál utáni lét misztikus megjelenésébe nem illő motívumokat. Bár az is lehet, hogy a papír kávéspohár még belefér a művészi kreativitásba.)

Tény, hogy az Adam és halott apja – mítoszhoz köthető – viszonyát kibontó balladisztikusság a belső regiszterekből sokkal többet képes elárulni az ismeretlen világról, mint a realitásnak a telep életéről közvetített képei. Vagy akár az a vallatás, amely – sajtót követő ember számára minden bizonnyal – egyébként is ismerősnek tűnik. Adamot és társát mezítelenre vetkőztetik a kihallgató tisztek, és arra kényszerítik, hogy egymást pofozzák. A film hangos jelenetei, amelyek a telep autentikus életét ilyen vonatkozásaiban is igyekeznek közvetíteni, inkább ellaposítják a balladisztikus vonalát, a hősök, főleg Adam belső megéléseinek csendjeit. Amelyhez nem mellesleg teljes mértékben illeszkedő (háttér)képet ad a telep környezetéből felvett képek ellentétességtől feszülő szépsége.

Lezárhatjuk azzal, amiben a legtöbben bíznak a film kapcsán. Hogy sikere lesz Šulíkék munkájának. Hiszen ez az első szlovák játékfilm, amely Richnavában felvett életképekben, amatőr roma színészekkel, nagyrészt roma nyelven, tehát autentikus megközelítésben emeli be a romaközösséget a hazai mozgóképművészetbe. Egyesek szerint már ezért megérdemelte volna a fődíjat (Karlovy Varyban). Igen, nem kevés ez az elsőség, de nem is minden.