<p>December 11-én, szombaton jubileumi koncertet ad az ötéves História zenekar a helyi művelődési központban.</p>
A História jubileumi koncertjére készülnek
Előzenekarként a perbetei Babó Bebi lép színpadra, a Históriát követően pedig a magyarországi Ferenczi György és a Racka Jam koncertjét hallhatja a közönség. Az eseményt a Csemadok naszvadi alapszervezete rendezi.
A História a leghíresebb, ám nem az egyetlen rockzenekar a községben. Dobosi Róbert, a Csemadok jelenlegi elnöke – maga is zenész – hat-hét évvel ezelőtt zenészklubot alapított, amelynek eredményeként különböző formációk jöttek létre. Ma már szinte minden este más-más zenekar gyakorol a próbateremben. „A Csemadok elsődleges feladatának továbbra is a hagyományápolást tartjuk, de a rockzene ugyancsak a magyar kultúra része. És ha nyitni akartunk a fiatalok felé, új utakat kellett keresnünk – mondta Dobosi Róbert. – Ennek szellemében a zenészklub mellett rendszeresen táncházakat szervezünk a gyerekeknek, és egy évvel ezelőtt megnyitottuk ifjúsági klubunkat, amit hétvégenként 40-50 tinédzser látogat. Itt csocsóznak, biliárdoznak, kártyáznak, számítógépeznek, és filmvetítésre is van lehetőség. Fontos, hogy megfelelő körülmények között szórakozhatnak. Visszahoztuk azt a hetvenes évekbeli hagyományt is, a hogy a kilencedikes diákokat ballagáskor Csemadok taggá avatjuk. Ez egyben belépési lehetőséget is jelent számukra az ifjúsági klubba.” Az elnök nem titkolja: az utánpótlásnevelés céljából is szorgalmazták a klub létrejöttét, és amit örömmel tapasztal, a klubot látogató fiatalok rendszeresen megjelennek a Csemadok más rendezvényein is, nézőként és segítőként egyaránt. Megtudtuk továbbá, hogy a leköszönő képviselő-testület utolsó határozatainak egyike az ifjúsági klub bővítésének jóváhagyása volt. „A község újabb két termet bocsátott a Csemadok rendelkezésére a már meglévők mellett, ezek az elkövetkező hónapokban felújítjuk és új szociális helyiségeket is kialakítunk – tájékoztatott az elnök. – A nagyobbik terem lesz a fiataloké, ahová egy kisebb koncertek megrendezésére alkalmas színpadot is elhelyezünk. A másik helyiségben tűzzománc alkotóműhelyt alakítunk ki, ahol a Tűzvirág – Művészetek Hete során a művészek dolgozhatnak majd. Az év többi részében pedig galériaként szolgál, elsősorban azokat az alkotásokat állítjuk itt ki, amelyeket a különböző naszvadi alkotótáborok résztvevői adományoznak a községnek.”
A História december 11-i jubileumi koncertjére érkezőket kedves ajándékkal várják a rendezők: az első háromszáz látogató a zenekar tagjai által dedikált emléklapot, valamint egy DVD-t kap ajándékba, amelyen a Kibérelünk egy öreg házat című, egyik legújabb szerzeményükhöz készült videóklipp is látható.
Az Új Szó a rendezvény médiatámogatója.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.