A Gombaszögi Nyári Tábor negyedik napja

<p>A Gombaszögi Nyári Tábor elérkezett a szombati napjához. Mária Jedličková megbízott kormánybiztos betegségre hivatkozva visszamondta a meghívást. Újra előkerült a gender téma, folytatódott az irodalmi blokk, a Marianum Egyházi Gimnázium csapata előadta az 52. Jókai Napok győztes darabját, valamint a táborozók meghallgathatták Leporisz Viktor túravezető beszámolóját a nepáli földrengésről.</p>

Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője elmondta, hogy ha a szlovák kormány képviseltette volna magát a táborban, akkor annak jelzésértéke lett volna.

“Úgy gondolom, ha képviseltette volna magát a szlovák kormány a táborban, akkor mindenki nagyon megtisztelve érezte volna magát, hiszen a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala az egyik szponzora a tábornak. Ami pedig a kisebbségi ügyeket illeti, mivel a Gombaszögi Nyári Tábor az egyik legjelentősebb felvidéki magyar rendezvény, és egyértelműen a legnagyobb olyan tábor, ami fiatalokat szólít meg, maximálisan nyitott és befogadó közeg arra, hogy a kormány is megnyilvánuljon”- mondta a Kerekasztal szóvivője.

Ahogy egész héten, szombaton is bepillantást nyerhettek a kortárs irodalom berkeibe a táborlakók. A Márai Sándor sátor árnyékában Durica Katarina, a nagy sikerű Szökés Egyiptomba c. kötet szerzője mutatta be könyvét.

A komáromi Marianum Egyházi Gimnázium diákszínpada a SzalmaSzínházban mutatta be MEG+értenimúltatsjööövehendőőt c. darabját, amellyel korábban első helyezést ért el az 52. Jókai Napokon.

Hajdú D. András fotóriporterrel Csere Róbert, a .týždeň munkatársa beszélgetett publikációs problémákról, korrektségről, valamint afrikai élményeiről. Ezt követte a Szellemvárosok Magyaroszágon blog szerkesztőjének beszámolója, amely többek között a szovjetek magyarországi laktanyáiról és egyéb más civil létesítményekről szólt.

A tábor előadásait, beszélgetéseit a rendezvény szervezői élőben közvetítik az interneten. A videóközvetítést ide kattintva tekinthetik meg.

További információk a www.gombaszog.sk honlapon, valamint a tábor hivatalos Facebook-oldalán találhatóak.

A szervezők a hétvégén is várják az idelátogatókat, ráadásul vasárnap Kassa megye lakói szimbolikus 1 eurós belépő fejében vehetnek részt a II. Szlovákiai Magyar Dal Napján!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?