A Frankfurti Könyvvásár sztárja az e-book

Frankfurt |

<p>Ismét megkondítják a lélekharangot a nyomtatott könyvek fölött: az elektronikus könyv a sztár az idén a papírkönyvek Mekkájában, a fennállásának 60. évfordulóját ünneplő Frankfurti Könyvvásáron. Ha csak a számokat nézzük, a könyves szakma látszólag egészséges: az újdonságok száma Frankfurtban az idén megközelíti a 400 ezret, és körülbelül 300 ezer látogatót várnak a vasárnapig tartó megarendezvényre.</p>

Frankfurtban minden évben egy-egy országra megkülönböztetett figyelem irányul, ás ez az ország az idén Törökország.  A Sony és az Amazon szolgáltatók "elektronikus irodalmat" kínáló, a korábbiakhoz képest jóval filigránabb készülékei azonban még Törökországról is elvonhatják a figyelmet.

Az Amazon például Kindle névre hallgató 300 grammos, szembarát képernyővel felszerelt készülékkel szeretné meghódítani az európai piacot, miután az amerikain 2007 őszén már bemutatkozott vele. Az Egyesült Államokban a készülék, átszámítva, alig 250 euróba (63 ezer forint) kerül, és az első szállítmány darabjait vitték, mint a cukrot. Birtokosa bevásárolhat az Amazon elektronikus könyvesboltjában, mintegy 180 ezer cím között válogatva, egy-egy "példány" gyakran még a felébe sem kerül annak, amennyit a nyomtatott kiadásért elkérnek. A Kindle-hoz nincs szükség számítógépre, mint letöltő állomásra, az "anyagot" kábel nélküli internetes összeköttetéssel közvetlenül a készülékre varázsolják.

Az egyéni elektronikus könyvtár előnyei közé sorolják a helymegtakarítást, a gyakorlatilag korlátlan választékot, és hogy a saját elektronikus könyvtárat szinte minden időben, és mindenütt használni lehet. Németországban az S. Fischer kiadó már bejelentette, hogy 2009 elejétől elektronikus könyveket is fog ajánlani, amennyiben addig sikerül tisztázni a szerzői jogokat, vagy azt, hogy Németországban a könyv továbbra is kötöttáras termék legyen. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?