A FÍK hazaérkezik

Dunaszerdahely |

<p>A Fiatal Írók Köre (FÍK) az elmúlt fél évben már több városban tartott felolvasóesteket és február 23-én, csütörtökön végre hazatér – tájékoztatta az Új Szó Online-t Rajkovics Péter, a szervezet elnöke.</p>

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága és a Vámbéry Polgári Társulás szervezésében este hat órától sorra kerülő rendezvényen ugyanis a dunaszerdahelyi ARTHE Caféban mutatkoznak be a fiatalok.

A tehetséges irodalmi utánpótlást összefogó szervezet létrehozásának ötlete, - amely a Szlovákiai Magyar Írók Társasága égisze alatt működik, - ugyanis éppen a csallóközi városból ered. A jelenleg 35 tagot számláló FÍK tehát most a hagyományos csütörtöki Vámbéry Irodalmi Estek keretén belül kínál kellemes kikapcsolódást a résztvevőknek.

A szervezet négy tagja Takács Zsuzsi, Vida Barbara, Mucha Attila és Rajkovics Péter szolgáltatják az esti irodalmi kikapcsolódást, amelynek része nem csak a saját alkotások felolvasása lesz, hanem érdekes zenei pillanatokra is számíthat a nagyérdemű. A programot tovább színesíti majd a kortárs alkotók műveibe való bepillantás, hiszen a Fiatal Írók Köre azon kívül, hogy saját alkotói szakmai fejlődését szeretné elősegíteni, elsősorban az irodalom ifjúság körében való népszerűsítését tartja feladatának.

„Először fogunk bemutatkozni Dunaszerdahelyen, s reméljük, a helyi, szakértő irodalmi közeg, de a laikusok számára is kellemes pillanatokat tudunk szolgáltatni” – mondta el Rajkovics Péter, a FÍK elnöke. Azt is megtudtuk, hogy az elmúlt héten Somorján és Budapesten tartott estek is jól sikerültek, bár egymástól teljesen más formában hozták közelebb az irodalmat.

Aki tehát szeretne jobban megismerkedni a Fiatal Írók Körének alkotóival vagy céljaival, azokat a szervezők várják február 23-én, este hat órakor az ARTHE Caféban, amely Vállalkozók Házában található. (fík)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?