A Duna, ami összeköt

Komárom/Párkány |

<p>Pénteken és szombaton Komáromban, vasárnap és hétfőn pedig Párkányban horgonyoz az a hajó, amelyet nyolc ország művészei vettek birtokukba, hogy a Dunán lecsorogva bemutassák, mit alkottak közösen.</p>

Összesen 25 táncos, zenész, képzőművész és dizájner vesz részt a nemzetközi kezdeményezésben, amelynek részleteiről Csontos Róbert, a projekt szlovákiai koordinátora mesélt. „A Rivers of Europe egy kultúrákon átívelő összművészeti kezdeményezés, amely a közös történelmen, kultúrán és értékeken nyugvó, de egy új regionális gondolatba ágyazott európai identitás kialakítását célozza meg – hangsúlyozta. – A határokat átszelő európai folyók a nemzetek közötti mobilitást jelenítik meg, melyet a Rivers of Europe a művészet eszközeivel hivatott prezentálni.”

A hajón esténként összművészeti produkciók láthatók, amelyekhez minden résztvevő hozzáteszi a maga tudását, érzéseit, ötleteit. Nem csupán egy közös hajókázásról van tehát szó, hanem együttgondolkodásról és kapcsolatépítésről is. „A munkafolyamat másik célja, hogy megszólítsa a helyi közösségeket, feltárja azok kultúráját. A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig tartó utazás során a hajó 35 nap alatt 1884 kilométert tesz meg. Tudjuk, hogy a Duna kultúrákat köt össze és választ el. Ez a kezdeményezés kapocs kíván lenni, amely a művészet egyetemes nyelvét segítségül híva létesít kapcsolatot országok, művészek és a folyó menti városokban élők között” – magyarázza Csontos Róbert.

Megtudtuk, hogy az esti előadások propagálása minden városban úgy zajlik, mint egykor a vándorcirkuszosoknál: a művészek napközben az utcákat járva mutatnak be improvizáción alapuló rövid produkciókat, így invitálva a közönséget a hajóra. Ez izgalmas kihívás számukra, mert viszonylag rövid idő áll rendelkezésükre, hogy felhívják a helyiek figyelmét a kezdeményezésre. A közönségcsalogatás leghatásosabb formája a tánc, a Duna menti népek zenéjét felhasználó és továbbgondoló, elektronikus alapokon nyugvó etnozenére. Ez a fiatalokat megcélzó stílus adja a kortárs tánckoreográfiák alapját is.

A képzőművészeti részt se úgy képzeljék el, hogy festők vásznakra pingálnak. A legmodernebb eszközöket használják, a videoművészek például a víztükörre, a hajótestre, a környező objektumokra, sőt párára is „festenek” fénnyel – ez a feladata a projekt hazai magyar résztvevőjének, a kassai Nagy Tibor Grossónak is. Ennél többet előzetesen nem árulunk el, talán még csak annyit, hogy a hajón megvalósuló kiállítások egy része sem látható a szó hagyományos értelmében, hiszen video- és hanginstallációkról van szó, amelyek az identitás kérdéseit feszegetik. A Rivers of Europe fő szervezője a budapesti Pro Progressione egyesület.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?