A bajusz mint létkérdés

Kassa. Zenés vígjátékkal kedveskedik nézőinek a kassai Thália Színház. A Párizsi vendég című darab rendezője a budapesti Halasi Imre, a bemutató március 21-én lesz, és a közönség érdeklődése máris jelentős, hiszen eddig 12 kassai előadásra keltek el a jegyek.

Kassa. Zenés vígjátékkal kedveskedik nézőinek a kassai Thália Színház. A Párizsi vendég című darab rendezője a budapesti Halasi Imre, a bemutató március 21-én lesz, és a közönség érdeklődése máris jelentős, hiszen eddig 12 kassai előadásra keltek el a jegyek. A darab Szigligeti Ede Bajusz című népszínművének operettesített változata, az átdolgozás Tabi László és Vincze Ottó munkája. Jozef Haščák díszlettervező ezúttal nem kényszerült komprommisszumokra, azaz nem a raktárban kellett körülnéznie, hanem vadonatúj, „drága” díszletet álmodhatott a színpadra. A negyedmilliós költség persze csak a Thália viszonyaihoz képest fényűzés, Poldauf Darina művészeti vezető szerint más színházakban legtöbbször csak a szőnyeg kerül enynyibe. A gazdagon díszített, korhű jelmezek egyike-másika a miskolci színházból érkezett, a lábbeliket pedig a támogatóvá előlépő budapesti opera cipészei készítették. A darab összköltsége félmillió korona, Kolár Péter igazgató összehasonlításképpen megjegyezte, hogy a tavalyi évadban négy bemutatóra összesen 100 ezer korona jutott. A Párizsi vendég nyolcszereplős darab, élő zenekari kísérettel, a két főszerepet Cs. Tóth Erzsébet és Pólos Árpád alakítja, a cselekmény pedig magyar urak bécsi viszontagságai, illetve bajsza körül bonyolódik. A kardinális kérdés: le kell-e borotválni a nemes szőrzetet egy francia grófnő „parancsára”, avagy sem. A darab a hiúságot, a képmutatást, a divatmajmolást figurázza ki, azaz örök emberi tulajdonságoknak tart görbe tükröt. Halasi Imre rendező egyébként huszonkét éve dolgozott utoljára Kassán, annak idején friss diplomásként három darabot állított színpadra a Tháliában. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?