90 éves Yoko Ono, a híres ismeretlen művész

fff

A két ellentétes jelző az ő esetében elfér egymás mellett, hiszen Yoko Ono a legtöbb ember számára a mai napig „az a nő, aki miatt feloszlott a Beatles”.

Maga John Lennon nevezte őt viccesen „a világ leghíresebb ismeretlen képzőművészének”, akinek mindenki ismeri a nevét, de senki sem tudja, hogy mit csinál. Lennon fején találta a szöget, mert a nagyközönség csak annyit érzékelt, hogy a Beatles utolsó albumának felvételekorvégig ott gubbasztott a stúdióban Lennon mellett, és ugyanezt művelte a koncerteken is, amin nemcsak a rajongók akadtak ki, hanem a zenésztársak is.

Tény, hogy ez a mindent elsöprő szerelem hatással volt a zenekaron belüli hangulatra, és Yoko sok mindenben befolyásolta hét évvel fiatalabb férjét. Lennon azonban már mint befutott képzőművészt ismerte meg Onót, és elmondása szerint az fogta meg benne, hogy pozitívnak érezte az üzeneteit, ami szembement a hatvanas évekre jellemző dacos világfájdalommal. A szóban forgó alkotás egy installáció volt, amely létrából, nagyítóból és egy, a plafonra erősített „festményből” áll, és a látogató a létrán felmászva a nagyítón keresztül elolvashatta a vászonra nyomtatott aprócska YES (igen) szót. „Ha a NO szót találtam volna odafent, nem érdekelt volna tovább a dolog” – tette hozzá Lennon, de most már ne róla beszéljünk. Yoko Ono ma ünnepli 90. születésnapját, és tavaly még olyannyira aktív művész volt, hogy kiállítása is nyílt.

Gazdag tokiói családból származik, a legelőkelőbb japán iskolába járt. A család a második világháború után New Yorkba költözött. A főiskolán szülei nemtetszésével dacolva bohém művészekkel ismerkedett, performance-okban vett részt. 1956-ban megszökött egy fiatal japán zeneszerzővel, akihez férjhez is ment, de nem sokáig éltek együtt. Visszatért a New York-i bohémnegyedbe, verseket írt, de végül a konceptuális művészetet választotta. Vonzotta a dadaizmus inspirálta fluxuscsoport, lenyűgözték Andy Warhol művei, de képzőművészeti radikalizmusa sokakat taszított. Munkáira felfigyelt Anthony Cox producer, művészeti ügynök, aki 1962-ben feleségül vette, a következő évben lányuk született. Ez a házasság 1966-ban ért véget, amikor megismerkedett Lennonnal.

Művészként arra törekedett, hogy a nézőket bevonja alkotásaiba és állásfoglalásra késztesse őket. Egyik leghíresebb kiállítási tárgya 1965-ben saját maga volt: arra ösztökélte a látogatókat, hogy vágjanak le egy-egy darabot ruhájából, míg végül meztelenül állt, azt üzenve, hogy legyünk úrrá a képmutatáson, mutassuk meg a valódit, a természetest.

Énekesnőként is aktív volt, Lennontól a Seasons of Glass című albummal búcsúzott 1980-ban, az egyik dalt egy nappal a gyilkosság után vette fel. Később még 9 stúdiólemezt készített – a legutóbbi 2018-ban jelent meg –, de ezek vegyes fogadtatásban részesültek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?