63 ezer euróval több a kiemelt magyar fesztiválokra

Rigó Konrád

A nemzeti kisebbségek kultúrájának támogatására létrehozott, évi 8 milliós keretösszeggel gazdálkodó Kisebbségi Kulturális Alap testületei eddig több, mint 800 pályázatot értékeltek ki az első fordulóban. 
 

A Duna Menti Tavasz 36 100 euróra, a Tompa Mihály szavalóverseny 31 670 euróra pályázott, és az öttagú tanács megítélte a kért összeget. A Jókai Napoknak megítélt 45 000 euró az igényelt összeg 90%-a, ami a tavalyi támogatásnál 18 ezer euróval magasabb. A néptáncosok is örülhetnek. Mindkét országos seregszemléjük a felnőtt csoportok Néptánc-antológiája és a gyerek fesztiválja, az Eszterlánc, is jelentős támogatásban részesült. Az előbbit 40 ezer euróból, az utóbbit 45 ezer euróból szervezik meg az idén. 

„Szlovákia számára a kisebbségek kultúrája ugyanannyira fontos, mint a többségi nemzet kultúrája. Ezt jól igazolja, hogy a Kisebbségi Kulturális Alap az első törvény által garantált kisebbségi intézmény, jelentős költségvetéssel, amelyről maguk a kisebbségek képviselői autonóm módon rendelkeznek” – mondta Rigó Konrád kulturális államtitkár. 

A művészeti tanács sok más pályázatnál is a teljes igényelt összeget ítélte meg, ám voltak olyan pályázatok, amelyek nem részesültek támogatásban. Molnár Norbert, az alap igazgatója szerint az intézmény demokratikus döntéshozatali mechanizmus alapján működik. A kisebbségi képviselők által választott szakértői tanács tagjai közösen határozzák meg a testület prioritásait, értékelik a projekteket, döntenek a támogatásról.

Az eddig elbírált pályázatok között már majdnem 2,5 millió eurót osztottak szét. Ez a részösszeg több mint a fele a tavalyi év teljes keretösszegének. A KKA még 5,5 millió eurót fog a kisebbségi kultúrára fordítani ebben az évben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?