60 éve halt meg Lugosi Béla

Budapest |

<p>Lugosi Béla magyar-amerikai színész, minden idők legjobb Drakulája, 60 éve, 1956. augusztus 16-án halt meg. Azok közé a színészek közé tartozott, akik megteremtették Hollywoodot.</p>

Blaskó Bélaként született 1882. október 20-án. Művésznevét szülőhelye, az erdélyi Lugos után vette fel, de egy ideig Olt Arisztid néven is filmezett. Pék apja rossz szemmel nézte színészi ambícióit, ezért 12 évesen elszökött otthonról és egy bányában vállalt munkát. 1913-ban lett a Nemzeti Színház tagja, itt még Shakespeare-t is játszott. Az I. világháborúban önkéntesként harcolt, a Tanácsköztársaság alatt aktív szerepet vállalt, színházi szakszervezetet hozott létre. A proletárdiktatúra bukása után Bécsbe, majd Németországba emigrált, majd mivel ott sem érezte magát biztonságban, Amerikába távozott.

Amikor még nem beszélte a nyelvet, az ott élő magyarokból szervezett társulattal lépett fel, angol szerepeit fonetikusan leírt szöveg alapján tanulta meg. A húszas évektől egyre több szerepet kapott színházban és filmen, a sikert az 1927-es év hozta meg számára, amikor a Broadway-n ráosztották Drakula gróf szerepét. A darabot 500 alkalommal játszották, országos turnét is szerveztek belőle és a hollywoodi filmstúdiók is lecsaptak a témára.

A távoli havasokból származó vámpírnak az ügyeletes horrorsztár Lon Chaney-t szemelték ki, az ő halála miatt kapta meg Lugosi a szerepet. 1931-es alakítása legendává avatta, Drakula gróf szerepének megformálásával máig élő mítoszt teremtett. Számtalanszor kelt új életre és lépett ki selyembéléses koporsójából. Félelmetes, mégis vonzó szörnyetegként vált halhatatlanná, mert arcot kölcsönzött a félelemnek. Lugosi eggyé vált szerepével. Számos mondata - köztük a "soha nem iszom bort" - szállóigévé vált. Kevesen tudják, hogy sminkjét ő maga készítette el, magára haragítva a stúdió neves sminkmesterét. Az első filmek után több levelet kapott női rajongóitól, mint Clark Gable, neve olyan biztos sikert jelentett, hogy még mellékszereplőként is a plakát tetejére nyomtatták. A siker azonban tragédiát is jelentett számára, mert soha többé nem tudott kibújni a horrorfilmes skatulyából. Lassan elveszítette önmagát és ebbe belerokkant.

A súlyos drogfüggővé vált, zaklatott magánéletű Lugosi olyan szegényen halt meg 1956. augusztus 16-án, 73 éves korában, hogy temetését Frank Sinatra fizette ki. Színészi pályájának legmeghatározóbb szerepe még a túlvilágra is elkísérte, ugyanis Drakula jelmezében temették el.

Ő maga soha komoly díjat nem kapott, de az Ed Wood című filmben Lugosit megformáló Martin Landaut 1995-ben Oscar-díjjal jutalmazták. A tengerentúlon még mindig hihetetlen népszerűségnek örvendő Drakula-Lugosit rajongói a Filmakadémiánál posztumusz életműdíjra is javasolták, sajnálatos módon azonban a tiszteletbeli Oscart a kialakult gyakorlat szerint csak élő filmes legendák kaphatnak. 2000-ben a Madách Színházban mutatták be Müller Péter Lugosiról szóló darabját, amelyet Szabó István állított színpadra, Lugosit Darvas Iván alakította. 

Fia, Bela George Lugosi 2011-ben megpróbálta elárverezni apja híres Drakula-köpenyét, ami nem kis felháborodást keltett a rajongók körében. A kikiáltási ár 1 millió 200 ezer dollár volt, de mindenki legnagyobb megdöbbenésére a ruhadarab, annak ellenére, hogy a hollywoodi horrorfilmek hőskorának emlékét őrzi, nem kelt el az aukción.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?