30 millió euró értékben loptak el festményeket egy lakásból

Madrid |

<p>A világhírű brit festőművész, Francis Bacon (1909-1992) öt nagy értékű festményét lopták el egy madridi lakásból, a képek értékét 30 millió euróra becsülik, így ez az utóbbi évtizedek legnagyobb kortárs műkincslopása Spanyolországban - közölte vasárnapi kiadásában az El País című napilap.</p>

A képlopás még kilenc hónappal ezelőtt történt, de a hatóságok igyekeztek titokban tartani az estet a nyomozás érdekében, amely eddig azonban járt eredménnyel. Bár a kutatás külföldre is kiterjedt, a madridi rendőrség mégis úgy gondolja, hogy a tájképekből és portrékból álló gyűjtemény még Spanyolországban van.

A képeket az 1992-ben elhunyt művész végrendeletében hagyta egy madridi barátjára, aki belvárosi lakásában tartotta az alkotásokat. A környék, ahol a spanyol szenátus épülete is található, egyike a spanyol főváros legbiztonságosabb és legjobban őrzött kerületeinek.

A tolvajok azt a néhány órát használták ki, amíg a tulajdonos elment otthonról. A riasztót kikapcsolták és úgy vitték el a képeket, hogy abból sem a portás, sem a szomszédok nem vettek észre semmit.

A festmények mellett egyébként más értéktárgyak is eltűntek a lakásból, de a hatóságok szerint a lopás célja a gyűjtemény megszerzése volt.

Az El Paísnak nyilatkozó szakértő szerint nagyon kicsi az a gyűjtői kör, ahol a képek értékesíthetők, ezért nem lehet eladásra kínálni őket anélkül, hogy annak ne lenne visszhangja.

Arra a felvetésre, hogy a tolvajok megrendelésre dolgozhattak, a nyomozócsoport egyik névtelenséget kérő tagja azt mondta: ez csak a filmekben fordul elő, de a való életben ritka jelenség és Spanyolországban nincsenek ilyen típusú ügyek.

Francis Bacon gyakran és szívesen látogatott Spanyolországba, ahol sok barátja és csodálója volt. Egy madridi kórházban hunyt el 82 éves korában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?