Belgrád. Zoran Djindjics pártja, a Demokrata Párt tegnapi választmányi gyűlésén közölte: a nemzetközi közösség úgy tartja, hogy Belgrád építő magatartást tanúsít a Jugoszlávia sorsát rendező folyamatban.
Zoran Djindjics a szövetség jövőjéről
Belgrád. Zoran Djindjics pártja, a Demokrata Párt tegnapi választmányi gyűlésén közölte: a nemzetközi közösség úgy tartja, hogy Belgrád építő magatartást tanúsít a Jugoszlávia sorsát rendező folyamatban. A szerb kormányfő szerint kabinetjét ebben a kérdésben támogatja az EU, s a nagyhatalmak is vele azonos álláspontot képviselnek. Bejelentette, márciusban kormányátalakítás várható, s a kabinetben helyet kap Velimir Ilics, a szerbiai kormánykoalícióban részt vevő Új Szerbia párt elnöke. Djindjic szerint nem kizárt, hogy Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök pártja, a Szerbiai Demokrata Párt is visszatér a kormányba. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.