Külföld

Žiga: Nagy az esély egy újabb gázválságra

Nagy rá az esély, hogy az új évben megismétlődik a 2009 januárihoz hasonló gázválság, vagyis hogy szünetelni fog az Ukrajnán keresztül megvalósuló orosz gázszállítás. Ezt a szerdai kormányülés után jelentette ki Peter Žiga (Smer) gazdasági miniszter.
TASR

2019. december 11. 19:30

A miniszter szerint ez azért valószínű, mert 2019 végén lejár az Oroszország és Ukrajna közötti tízéves szerződés, melyet az előző gázválság idején kötöttek, vagyis 2009-ben.

Žiga hozzáfűzte: már megkezdték a szükséges előkészületeket. Hétfőn, december 16-án találkozik az illetékes intézmények, így a Szlovák Gázművek (SPP), az SPP-disztribúció (SPP-D), valamint a Nafta társaság képviselőivel.

A miniszter szerint a normandiai négyek találkozója után sem tűnik úgy, hogy a tárgyalások sikeresek lesznek, vagyis hogy sikerül megújítani vagy meghosszabbítani a gázellátásról szóló szerződést.

„Ebben a pillanatban tehát úgy vélem, valószínűbb alternatíva a gázválság, vagyis hogy az oroszok leállítják az Ukrajnán keresztül történő gázszállítást, nekünk pedig foganatosítanunk kell majd mindazokat az intézkedéseket, amelyeken tíz évig dolgoztunk. Biztosítanunk kell a gázellátást a szlovákiai háztartások és vállalatok számára” – fűzte hozzá Žiga.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
országos tesztelés

Kérdések és válaszok az országos tesztelésről, az új szabályokról

hegymászó

Történelmi siker a K2-n

Komárom

Kihívások és megoldások a gyermekek fejlesztésében

Mecenzéf templom

Mecenzéfi mánták érdekes temploma

fülek városháza

Füleken négy mintavételi pont létrehozását tervezik a hétvégén

Nem kapnak teljes táppénzt az egészségügyi dolgozók

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.