ZENEZÓN

Készül a rekordalbum folytatása
Az Arctic Monkeys alaposan feladta saját magának a leckét.

Készül a rekordalbum folytatása

Az Arctic Monkeys alaposan feladta saját magának a leckét. A sheffieldi zenekar január 23-án megjelent első lemeze, a Whatever People Say I Am, That’s What I’m Not a brit zenetörténet leggyorsabban fogyó bemutatkozó albuma – 363 735 példányt vásároltak belőle a szigetországban a megjelenés hetében. A korong szeptember 5-én megkapta a neves Mercury Music Prize-díjat. Az Alex Turner vezette együttes már dolgozik a második lemezén. „Úgy tervezzük, hogy októbertől stúdióban leszünk, és felvesszük a folyamatosan készülő dalainkat. Néhány közülük még csak ötletszinten létezik, néhányat már el tudok játszani akusztikus gitárral, és akad köztük olyan, amelynek a hangszerelése is elkészült” – árulta el a frontember. Az Arctic Monkeys év végéig szeretné rögzíteni az anyagot, s ha minden terv szerint alakul, 2007 első negyedévében jelenik meg. (e, p)

Újabb tagcsere nagylemez előtt

Marc Ford gitárost követően újabb zenész hagyta el a The Black Crowest. A billentyűs, Eddie Hawrysch társával ellentétben nem önszántából távozott. „Viszonylag rövid idő alatt megtaláltuk Marc utódját Paul Stacey személyében. Egyelőre ugyan csak kisegít az őszi turnén, de ha ő is akarja, rövidesen a zenekar teljes értékű tagja lehet. Eddie távozásának körülményeit nem firtatnám, valóban nem a legkorrektebb módon hagyta el az együttest” – nyilatkozta a menedzser, Pete Angelus. Jövő héten dupla The Black Crowes-album lát napvilágot, az eddig kiadatlan ’93-as Tall és ’97-es Band című anyagokat tartalmazza. (z, p)

Visszatér a nagyképű rapper

A tervek szerint november elején kerül a boltokba The Game új nagylemeze The Doctor’s Advocate címmel. A közreműködők közt lesz Lauryn Hill, Mary J. Blige, Snoop Dogg és Dr. Dre is. „Biztos vagyok abban, hogy a megjelenés hetében könnyedén elfogy belőle egymillió példány. Ha meghallgatjátok, átérezhetitek a fájdalmat és küzdelmet, amiben az elmúlt két évben részem volt. Mind szövegileg, mind mentálisan azt a fajta hip-hopot képviselem, amit például a néhai 2Pac vagy a szintén halott The Notorious B.I.G.” – nyilatkozta a rapper. (z, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?