<p>Miloš Zeman szerint az Európai Unió az idei év végéig megszüntetheti azokat az Oroszország elleni szankciókat, amelyeket Moszkva Ukrajna-politikája miatt fogadott el Brüsszel. A cseh államfő, aki szombaton Moszkvában részt vett a győzelem napi ünnepségeken, erről abban az interjúban beszélt, amelyet vasárnap reggel sugárzott a Kommerszant FM orosz rádió, s amelyet a prágai média is közölt.</p>
Zeman: Az év végéig megszűnhetnek a Moszkva-elleni szankciók
Zeman úgy vélte, hogy Ukrajnában jelenleg kielégítő a helyzet, mert "az országban gyakorlatilag megszűnt a polgárháború, bár lokális lövöldözések, incidensek továbbra is vannak". Az Oroszország-ellenes büntető intézkedéseket szerinte az idei év végéig meg lehetne szüntetni. "Várunk és majd meglátjuk" - jelentette ki az elnök.
A cseh államfő bevezetésük óta bírálja a szankciókat és ezt az álláspontját most Moszkvában is megismételte. Cseh újságíróknak szombaton azt mondta, hogy a szankciókat meg lehetne szüntetni, ha sikerült életbe léptetni a minszki megállapodásokat és véget ér az ukrajnai háború. Ha azonban az orosz hadsereg nyílt támadást hajtana végre Ukrajna ellen, a szankciókat meg kellene szigorítani.
A mostani ukrajnai konfliktus Zeman szerint olyan, mint a múlt század harmincas éveiben a spanyol polgárháború volt. "Az egyik oldalt Németország és Olaszország támogatta, a másikat az akkori Szovjetunió és részben Franciaország. A valóságban azonban a spanyolok háborúja volt spanyolok ellen" - mutatott rá Zeman. Megjegyezte: nem kétli, hogy Oroszország különböző módon támogatja a kelet-ukrajnai felkelőket, de nem egyenruhás hadsereggel.
Zeman szombaton este Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt, aki tájékoztatta őt Moszkva álláspontjáról az ukrajnai helyzettel kapcsolatban. Putyin azt mondta, hogy Moszkvának érdeke a minszki megállapodások teljesítése "az utolsó betűig", s reményét fejezte ki, hogy Ukrajnában megvalósul egy decentralizáció, hogy minden régiónak bizonyos önállósága legyen - fejtette ki Putyin véleményét a cseh elnök.
A Kommerszent FM rádiónak nyilatkozva Zeman Ukrajna semlegessége mellett szállt síkra. Ukrajnának "a NATO-ba való belépésével ennek az elit klubnak az összes tagja egyet kellene hogy értsen, de ez itt hiányzik" - szögezte le Zeman. Megismételte egy korábbi kijelentését, miszerint húsz éven belül Oroszország is tagja lesz az EU-nak. "Ez lehetséges, a gazdaságok kiegészítik egymást. Oroszországnak modern technológiákra van szüksége, az EU-nak pedig energiaforrásokra" - állapította meg a cseh köztársasági elnök.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.