Külföld

Zelenszkij: Oroszország emberiesség elleni bűncselekményt követ el az ukrán energiahálózat támadásával

Oroszország emberiesség elleni bűncselekményt követ el az ukrán energiahálózat támadásával – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsában, a kérésére összehívott rendkívüli ülésen.
author
MTI

2022. november 24. 09:45

ukrán válság k
- TASR/AP-felvétel

„A hőmérséklet nulla fok alatt van, miközben milliók maradtak energia, fűtés és víz nélkül: egyértelműen emberiesség elleni bűncselekményről van szó” – hangsúlyozta rövid videoüzenetében Zelenszkij.

Az ukrán elnök egyúttal elutasította „a terror módszerét”, amelyet az orosz fegyveres erők alkalmaznak országában. Leszögezte: a nemzetközi közösség nem lehet „egy terrorista állam túsza”.

Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként vétójoggal rendelkezik a testületben, és blokkol minden határozatot, amely elítélően nyilatkozna Moszkva ukrajnai háborújáról.

„Civilek meggyilkolása és a civil infrastruktúra elpusztítása terrorcselekmény” – írta Zelenszkij korábban a Twitteren. „Ukrajna továbbra is határozott választ követel a nemzetközi közösségtől ezekre a bűncselekményekre” – tette hozzá.

Az ukrán elnök a rendkívüli ülésen a légvédelmi támogatás fokozását kérte, illetve azt, hogy az ENSZ szakértői mérjék fel az oroszok által okozott rombolást.

Szerdán Oroszország újból erőteljes csapásokat mért Ukrajnára, ami miatt jelentős károk keletkeztek a víz- és az áramhálózatban, legalább hatan meghaltak, és három nukleáris létesítmény kapcsolódott le a víz- és fűtéshálózatról.

Az egyik legfőbb célpont az ukrán főváros, Kijev volt, ahol a támadások következtében a háztartások 80 százaléka maradt víz és áram nélkül.

Rosemary DiCarlo, az ENSZ politikai és béketeremtési ügyekért felelős főtitkárhelyettese határozottan elítélte a civil infrastruktúra támadását. Jelezte: a nemzetközi humanitárius jog tiltja az efféle csapásokat, és az elkövetőket felelősségre kell vonni.

Olaf Scholz német kancellár szerint a könyörtelen támadások Vlagyimir Putyin elkeseredettségét mutatják a harctéri győzelmek elmaradása miatt. A berlini vezető azt mondta: „tisztán látszik, hogy Putyin nem nyerheti meg ezt a háborút a harctéren”. Scholz felszólította az orosz elnököt, hogy fejezze be a háborút.

Az ENSZ adatai szerint a február 24-én kezdődött ukrajnai háborúban több mint 6500 civil vesztette életét, köztük legalább négyszáz gyermek. A világszervezet azonban úgy véli, hogy az áldozatok valódi száma ennél jóval magasabb lehet.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sulik

Sulík megbuktatná a kormányt

ds

Ezeknek a polgároknak az év végéig új személyi igazolványt kell kérvényezniük!

f

„Mindenért Amerika tehet” – a Politico utánanézett, miért terjedt el Európában ez a mondás!

Zoch utcai gázolás

Kis híján tragédiával végződött a volánnál szundikáló sofőr ámokfutása Pozsonyban

dd

Véres történetek a szlovákiai alvilágból...

új szó

Miről ír a pénteki Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.