Zelenszkij a radikális oroszbarát retorika veszélyére figyelmeztetett Berlinben

zelenszkij kp

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az oroszbarát populista szlogenek veszélyére figyelmeztetett az európai parlamenti (EP-) választások nyomán.

A „radikális oroszbarát retorika nem is annyira Ukrajna számára veszélyes, hiszen mi már mindenki másnál veszélyesebb helyzetben – háborúban – vagyunk, hanem az önök országa számára” – hangoztatta az ukrán államfő Olaf Scholz német kancellárral közös sajtótájékoztatóján.

Úgy fogalmazott, hogy a háborúra tekintettel „a legfontosabb, hogy az emberek ne oroszbarát megoldások mellett döntsenek”.

Egyebek között Németországban is megerősödtek a vasárnapi voksoláson olyan politikai erők, amelyek ellenzik Ukrajna további támogatását, így például a második helyen végzett jobboldali Alternatíva Németországért (AfD), vagy az év elején megalakult baloldali Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW). Mindkét párt képviselői demonstratívan távol maradtak Zelenszkijnek a német parlament alsóházában (Bundestag) mondott beszédétől, amelyet a törvényhozás jelen lévő tagjai azonban hosszú ovációval fogadtak.

Az ukrán elnök a Bundestagban felszólalva azt hangoztatta, hogy „a kompromisszumok ideje lejárt” és szerinte Oroszországnak teljes mértékben meg kell térítenie a hazájának okozott károkat.

Kijelentette, „közös érdekünk, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen veszítse el ezt a háborút”. Egyben pedig köszönetet mondott Németországnak a támogatásért. Hozzátette: Ukrajna ezt a háborút egész Európa érdekében vívja.

Zelenszkij a svájci békecsúcsra tekintettel arról szólt, hogy azért „a diplomáciának is esélyt akarnak engedni”. „Ukrajna sosem támaszkodott egyedül a fegyverek erejére” – tette hozzá.

Olaf Scholz német kancellár sajtótájékoztatóján arról biztosított mindenkit, hogy az AfD növekvő népszerűsége nem veszélyezteti Ukrajna támogatását.

„A német állampolgárok túlnyomó többsége olyan pártokat támogat, amelyek egyetértenek Ukrajna segélyezésének szükségességében” – húzta alá Scholz. „Ez vonatkozik Németországra, de az Európai Parlament egészére is” – fűzte hozzá.

„Természetesen több oknál fogva is aggódom a jobboldali populizmus és szélsőjobboldali pártok miatt számos európai országban, itt Németországban és néha még inkább más országokban” – fogalmazott a kancellár.

Az AfD „háborús elnökként" bírálta közleményében Zelenszkijt, míg a BSW azt vetette szemére, hogy az embereket „ágyútöltelékként áldozza fel egy megnyerhetetlen háborúhoz”.

Alice Weidel és Tino Chrupalla, az AfD társelnökei állásfoglalásukban kiemelték, hogy Ukrajnának jelenleg nem egy „háborús elnökre”, hanem egy "tárgyalásokra kész békeelnökre” van szüksége.

„Zelenszkij elnök jelenleg sajnos egy olyan politikához járul hozzá, amely nagyon veszélyes eszkalációs spirált segít elő és ezzel egy egész Európára pusztító következményekkel bíró nukleáris konfliktust kockáztat... és ezért nem lenne szabad a Bundestagban egy különrendezvényen méltatni” – olvasható a BSW közleményében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?