Kép: X
Zavargásra való felbujtással vádolták meg a New York belvárosában káoszt okozó közösségi médiasztárt
Zavargásra való felbujtással és törvénytelen gyülekezésre felhívással vádolták meg azt a közösségi médiasztárt, aki fiatalok ezreit csődítette New York belvárosába pénteken káoszt okozva.
A különböző közösségi médiaoldalakon összesen 13 millió követővel rendelkező Kai Cenat szerdai élő bejelentkezésében hirdette meg, hogy péntek délután egy kamionból különböző műszaki eszközöket, játékkonzolokat ad ingyen annak, aki a Manhattan közepén fekvő Union Square-re kilátogat, és válaszol néhány kérdésre.
A megadott időpont előtt összecsődült fiatalok zavargást kezdtek, autókat rongáltak meg, és különböző tárgyakat dobáltak a kivonuló rendőrökre, akik tömegoszlatásba kezdtek a rend helyreállítása érdekében. A hatóság 65 embert vett őrizetbe, akiknek mintegy fele 18 évnél fiatalabb.
A médiasztárt szintén előállították, és szombat reggelig tartották a rendőrségen, ahonnan augusztus 18-i bírósági időponttal engedték szabadon, amikor ismertetik vele az ellene felhozott vádakat.
New York rendőrfőnöke, Jeffrey Maddrey sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a fiatalok ellenszegülésének ilyen szintjét még soha nem tapasztalta, a néhány száz fős tömeg pedig percek alatt nőtt több ezressé. Elmondta, hogy a tömeg a járművek, köztük rendőrautók mellett üzletekben is károkat okozott, és többi között az éttermek vendégeinek asztaláról elvett ételekkel dobálta a rendőröket. A rendőri vezető hozzátette, hogy az eset rámutat a közösségi média erejére és egyben veszélyeire is.
A tömegjelenetek komoly fennakadást okoztak a péntek délutáni csúcsforgalomban, amikor New York városában egyébként is nagyon nehéz közlekedni.
A rendőrség először kettes fokozatú készültséget rendelt el, hogy biztosítsa a környék rendjét, amit a legmagasabb katasztrófák esetére fenntartott négyes készültségre emelte, mozgósítva minden rendelkezésére álló egységet, amikor a tömeg több ezresre növekedett.
Miközben a tömeg a téren várta, hogy kedvence megjelenjen, Cenat a Twitch nevű közösségi médiaplatformon élő bejelentkezésben kommentálta a történéseket azzal, hogy „háború van odakint”. A 21 éves médiasztár később egy autóban elhagyta a helyszínt. Arról nem tudni, hogy az ígért ajándékokból bármelyik rajongója részesült volna.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.