XVI. Benedek: párbeszédre van szükség Líbiában a harcok helyett

Vatikánváros |

<p>XVI. Benedek a líbiai harcok befejezését, párbeszédet és a diplomácia szerepvállalását sürgette húsvét vasárnap a vatikáni Szent Péter téren a Rómának és a világnak szóló áldásában.</p>

A líbiai konfliktustól szenvedőknek emberbaráti segélyben kell részesülniük - jelentette ki az egyházfő. Arra kért minden országot, hogy legyen együttérző a sok afrikai menekülttel, és "lássa őket szívesen".

A pápa az Urbi et Orbi áldással zárja húsvéti szertartásait. A húsvétvasárnapi misén, amelynek keretében az áldást osztotta, hívők és turisták tízezrei szoktak részt venni. Ezúttal sem volt másképp, sőt, a mise azon részére, amelyben XVI. Benedek beszédét mondta, egybehangzó hírügynökségi jelentések szerint már több mint százezer ember gyűlt össze, megtöltve a Tiberis folyótól a Vatikánig nyúló sugárutat. A Szent Péter teret Hollandia ajándéka, 42 ezer virág és növény díszítette.

"Miközben a mennyekben béke és boldogság honol, sajnos a Földön ez nem így van. A mi világunkban a húsvét örömével szöges ellentétben áll az a sok könny és panasz, amely nélkülözésből, éhínségből, betegségekből, háborúkból és erőszakból fakad. Kívánom, hogy Észak-Afrika és a Közel-Kelet minden országának állampolgárai - különösen a fiatalok - tegyenek a közjó elősegítéséért és egy olyan társadalom felépítéséért, amelyben legyőzik a szegénységet, és minden politikai döntést az ember iránti tisztelet vezérel. A béke és az emberi méltóság legyen úrrá a sötétségen, a megosztottságon, a gyűlöleten és az erőszakon" - mondta XVI. Benedek.

Az elefántcsontparti konfliktussal kapcsolatban egymással való megbékélésre és megbocsátásra kérte a nyugat-afrikai ország lakosait. Imádkozott azért, hogy a kettős természeti katasztrófát elszenvedő japán társadalom találjon vigasztalást fájdalmára.

A katolikus egyház 84 éves feje már vasárnap nyári rezidenciájára, Castel Gandolfóba siet, hogy felkészüljön elődje, II. János Pál boldoggá avatására, amelyre a következő hét végén kerül sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?