WHO: messze van még a koronavírus-járvány vége

koronavírus Kína

Messze van még a koronavírus-járvány vége az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szerint, aki keddi sajtótájékoztatóján úgy vélte, a világ feladata továbbra is a járvány visszaszorítása.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz Genfben, a WHO Covid-19 vészhelyzeti bizottságának járványügyi értékelése kapcsán leszögezte: a Covid-19 továbbra is globális egészségügyi vészhelyzetnek minősül.

Hozzátette, hogy mivel növekszik a vírus miatt kórházban ápoltak száma, így a kormányoknak ismét alkalmazniuk kell a már jól bevált járványügyi rendelkezéseket módszereket, például a maszkviselést, szellőztetést és a kezelési eljárásokat.

Múlt hét pénteki ülésén a bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy a világ több térségében nőtt az újonnan regisztrált fertőzöttek száma, kiemelve, hogy e térségekben egyelőre nincsenek érvényben szigorúbb közegészségügyi rendelkezések.

A bizottság emellett hozzátette, hogy mivel csökkent a koronavírus-mintákon végzett génszekvenálások, illetve a tesztek száma, nehezebb felmérni az új vírusvariánsok hatásait, „jóllehet az új mutációk akár veszélyesebbek is lehetnek a jelenlegieknél”.

Még úgy is, hogy kevésbé követik figyelemmel a vírus terjedését, az utóbbi két hétben 30 százalékkal nőtt világszerte az újonnan regisztrált esetek száma, elsősorban az omikron variáns BA.4 és BA.5 alvariánsai miatt – áll a bizottság jelentésében.

Ugyancsak kedden a WHO európai irodája a második emlékeztető oltás felvételét ajánlotta az időseknek és a veszélyeztetett csoportba tartozóknak. Hans Kluge, szervezet európai regionális igazgatója az ajánlást azzal indokolta, hogy a kontinensen nő az újonnan regisztrált koronavírusos megbetegedések száma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?