WHO: egyre több a bizonyíték a zika és kisfejűség összefüggésére

Genf |

<p><span style="font-size: 12px;">Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint egyre több a bizonyíték a zikaláz és a kóros kisfejűség (mikrokefália) ok-okozati összefüggésére, ezért a helyzetre továbbra is nemzetközi szintű egészségügyi vészhelyzetként kell tekinteni.</span></p>

A WHO egyik tudományos csoportjának kedd esti közleménye szerint értékelték a legfrissebb tanulmányokat a zika és a kisfejűség, valamint a magzat másféle rendellenességei kapcsán. "A több országban folyó kutatások határozottan azt sugallják, hogy a vírus terjedése szexuális úton szélesebb körű, mint ahogy azt korábban gondolták" - mondta genfi sajtótájékoztatóján Margaret Chan, a szervezet főigazgatója. 

A következtetéseket levonva a szakértők figyelmeztettek, hogy a zika előfordulási területén az egészségügyi hatóságoknak fel kell készülniük a veleszületett rendellenességek számának növekedésére.
    
David Heymann, a csoport elnöke azt mondta, hogy "amit most Brazíliában látunk, az megjelenhet Kolumbiában és más országokban is, ami nagyon aggasztó".
    
A várandós nőknek azt tanácsolják, hogy ne utazzanak a fertőzött területre. Mások esetében nem szükségesek az utazási korlátozások, és a kereskedelmet sem kell visszafogni ezen országokkal.
    
Margaret Chan kérte, hogy a kormányok fogadjanak el komoly közegészségügyi intézkedéseket a zika terjedésének lefékezésére, nem várva meg, hogy tudományosan bebizonyosodjék a kapcsolata a magzati rendellenességekkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?