Külföld

WHO: a vírus laboratóriumi eredetéről szóló washingtoni állítások nem megalapozottak

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem látja megalapozottnak a koronavírus laboratóriumi eredetéről szóló washingtoni állításokat, és továbbra is azon az állásponton van, hogy a vírus a természetből származik - derült ki a WHO helyi idő szerint hétfőn, online tartott genfi sajtótájékoztatójából.
MTI

2020. május 5. 10:48

koronavírus
- Képarchívum

Michael Ryan, a szervezet vészhelyzeti igazgatója azt mondta, az Egyesült Államok egyelőre semmiféle bizonyítékkal nem szolgált eme állításokra, amelyeket így csupán feltételezéseknek lehet tekinteni.

"Ha valóban léteznek ilyen bizonyítékok, az amerikai kormányon múlik, nyilvánosságra hozza-e őket" - szögezte le.

Ryan szorgalmazta a WHO és a kínai kutatók közti együttműködést a vírus eredetét illetően, ám óvott attól, hogy ez a kérdés politikai síkra kerüljön át.

Maria Van Kerkhove, a WHO járványtannal foglalkozó munkatársa megerősítette, hogy a szervezet szerint a vírus vélhetően denevérről terjedt át más állatokra, amelyeket a járvány kiindulópántjának tartott, közép-kínai Vuhan városának piacán árultak. Hozzátette, jelenleg azt kutatják, a denevér és az ember közt volt-e a vírusnak köztes gazdája.

Pompeo szerint "több jelentős bizonyíték" van arra, hogy a vírus egy vuhani laborból ered

2020. május 3. 20:00

Pompeo szerint "több jelentős bizonyíték" van arra, hogy a vírus egy vuhani laborból ered

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön újságíróknak azt mondta, látott bizonyítékot a kapcsolatra a koronavírus és Vuhan laboratóriuma között. A hét végén Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szintén úgy vélte, "több jelentős bizonyíték" van arra, hogy az új koronavírus egy itteni laboratóriumból ered. Az amerikai diplomácia irányítója hangoztatta, hogy Kína "köztudomásúan nem tartja be az előírásokat laboratóriumaiban". Konkrét részletek említése nélkül hozzáfűzte: "nem ez az első alkalom, hogy a világ kínai laboratóriumból származó vírus miatt kerül veszélybe".

A Global Times című kínai lap hétfői vezércikke szerint a washingtoni állítások alaptalanok.

A tudományos szaklapokban megjelent, ellenőrzött kutatási eredmények eddig kivétel nélkül mind arra jutottak, hogy a vírus természetes, állati eredetű, és nem laboratóriumban állították elő.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
fotó

Pozsonyban újabb tüntetések várhatók, Kotleba a főváros teljes lezárásával fenyegetőzik

Lőrincz Viktor

Tokió 2020 - Lőrincz Viktor ezüstérmes

Bellegszencse

Hamarosan ismét használhatják a termálvizet

rendőrség

Miért nem vette észre a sofőr az oszlopot? – Mert holtrészeg volt

rendőrség illusztráció

A rendőrség lezárta a nyomozást a Marhapásztor-ügyben

Gyűrűk Ura

Tévésorozat készült a Gyűrűk Urából

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.