WHO: a koronavírus világméretű veszélyt jelent

Genf/Párizs |

<p>Világméretű veszélyt jelent a tavaly felfedezett koronavírus az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint.</p>

A szervezet Genfben tartott közgyűlésének keddi zárónapján Margaret Chan, a WHO főigazgatója arra mutatott rá, hogy valamennyi egészségügyi gond közül ez a vírus ad okot a legnagyobb aggodalomra. "Az új koronavírus az egész világot veszélyezteti" - hangsúlyozta a főigazgató, emlékeztetve arra, hogy a súlyos akut légzőszervi szindróma kórokozója, a SARS-vírus tíz évvel ezelőtt több mint 800 halálos áldozatot szedett. Úgy értékelte, a potenciális kockázatokhoz viszonyítva a hatóságok túl keveset tudnak a koronavírusról.      Az új vírus rokon a SARS-vírussal, abban különbözik tőle, hogy gyors ütemű veseelégtelenséghez vezet. Tünetei hasonlóak az influenza tüneteihez, beleértve a légutak életveszélyes gyulladását.      Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az új koronavírus tavaly szeptember óta eddig 44 embert betegített meg, közülük 24-en meghaltak. A legtöbb esetet Szaúd-Arábiában észlelték, de Katarban, Jordániában, Tunéziában, az Egyesült Arab Emírségekben, valamint Németországban, Nagy Britanniában és Franciaországban is történtek megbetegedések. Az első francia beteg halálát Lille kórháza éppen kedden jelentette be. A 65 éves francia férfi április 9. és 17. között Dubajban járt, hazatérését követően került emésztési zavarokkal kórházba.      A WHO főigazgató-helyettese, a japán származású amerikai Keiji Fukuda korábban Szaúd-Arábiában kijelentette: egyre nagyobb a valószínűsége, hogy szoros kontaktus esetén a vírus képes emberről emberre terjedni. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?