WHO: 10 hét után ismét nőtt a fertőzöttek száma Európában

koronavírus Kína

Tíz hét folyamatos csökkenés után ismét nőni kezdett Európában a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma - jelentette be csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója, a járvány újabb hullámának veszélyére figyelmeztetve.

Sajtótájékoztatóján Hans Kluge elmondta, hogy a múlt héten 10 százalékkal nőtt az újonnan regisztrált fertőződések aránya, a növekedést pedig az utazásokkal, összejövetelekkel és a társadalmi távolságtartásra vonatkozó korlátozások enyhítésével magyarázta.

Kiemelte, hogy miközben Európában megjelent a járvány delta variánsa, a kontinensen még mindig milliók nincsenek beoltva, s leszögezte: elkerülhetetlen a járvány újabb hulláma, ha az emberek fegyelme lanyhul.

A fokozottabban fertőzőképes, először Indiában azonosított vírusmutációt már Európa több országában azonosították, a variáns okozta megbetegedések miatt pedig néhány helyen ismét szigorítottak a járványügyi rendelkezéseken.

A WHO részéről kiemelték azt is, hogy augusztusra a járványügyi korlátozások nagy részét várhatóan feloldják, jóllehet a térségben élők jelentős része erre az időre még mindig nem lesz teljesen beoltva.

A világszervezet adatai szerint a kontinensen élők csupán 24 százaléka kapta meg valamelyik vakcina mindkét dózisát, az idős lakosság fele, valamint az egészségügyi dolgozók 40 százaléka pedig továbbra sincs megfelelően védve.

"Ilyen számok mellett a pandémia még korántsem ért véget. Hiba lenne az ellenkezőjét feltételezni" - szögezte le Kluge.

Catherine Smallwood, a WHO európai részlegének rendkívüli helyzetekkel foglalkozó vezetője szintén hangsúlyozta a megelőzés fontosságát, kiemelve a teszteléseket és a kontaktkutatást, hozzátéve, hogy a járvány elleni legfontosabb fegyver az oltás.

Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ (ECDC) a múlt héten azt közölte, hogy idén nyáron vélhetően a delta variáns lesz a meghatározó Európában, s a mutáció augusztus végéig akár az újonnan azonosított fertőzések 90 százalékát is okozhatja.

Az ECDC szerint a delta változat (B.1.617.2) 40-60 százalékkal fertőzőbb, mint az Angliában azonosított alfa (B.1.1.7) variáns, a kutatások pedig megegyeznek abban, hogy a kétdózisú oltások első adagja csak korlátozott védelmet nyújt ellene.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?