Washington újabb szankciókkal sújtotta Észak-Koreát

New York |

<p>Donald Trump amerikai elnök New Yorkban elmondta, hogy az általa elrendelt büntetőintézkedések olyan magánszemélyeket, vállalatokat és&nbsp;&nbsp;pénzintézeteket céloznak, akik, illetve amelyek a többi között a textilipari, halászati, kézműipari és információs technológiai ágazatokban folytatnak kereskedelmet Észak-Koreával.&nbsp;</p>

Trump szerint emellett az amerikai kormányzat szankciókkal fenyegette meg a phenjani rezsimmel folytatott kereskedelmet pénzelő külföldi bankokat is.

"A külföldi bankoknak világos választási lehetőségük lesz, velünk vagy Phenjannal üzletelnek" - hangoztatta az amerikai elnök Abe Sindzó japán kormányfővel és Mun Dzse In dél-koreai államfővel tartott csütörtöki munkavacsoráján.

A büntetőintézkedések emellett az észak-koreai hajózást, illetve a kommunista állam teljes kereskedelmi kapcsolatrendszerét is érintik majd. Trump szerint a kínai központi bank már utasítást adott a kínai kereskedelmi bankoknak, hogy függesszék fel az üzleti kapcsolataikat Észak-Koreával.

Az amerikai elnök hangsúlyozta: az intézkedések célja, hogy elvágják a phenjani rezsim atomprogramját lehetővé tevő pénzügyi forrásokat. Trump emellett Phenjan elleni további lépésekről is egyeztetni akar Japánnal és Dél-Koreával. Ugyanakkor arra az újságírói kérdésre, hogy lehetséges-e még a párbeszéd Észak-Koreával, úgy válaszolt: "Miért is ne?"

Abe Sindzó támogatásáról biztosította a szankciókat, amelyek szerinte a nyomásgyakorlás újabb fokozatát jelentik az észak-koreai vezetéssel szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?