Washington, Szöul és Tokió közös nyilatkozatban ítélte el az orosz–észak-koreai katonai megállapodást

Putyin Kim Dzsong Un

Az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán hétfőn kiadott közös nyilatkozatában „a lehető leghatározottabban” elítélte Oroszország és Észak-Korea kölcsönös katonai támogatásról kötött megállapodását.

A nyilatkozat szerint a Moszkva és Phenjan között a múlt szerdán létrejött egyezmény „komoly aggodalomra” ad okot minden érintett fél számára, amely tiszteletben tartja az atomsorompó-szerződést.

„Az Egyesült Államok, a Koreai Köztársaság és Japán a lehető leghatározottabban elítéli a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KDNK) és Oroszország közötti katonai együttműködés kibővítését, beleértve a KDNK folyamatos fegyverszállításait Oroszországba, amelyek meghosszabbítják az ukrán nép szenvedéseit, megsértik az ENSZ Biztonsági Tanácsának több határozatát, és veszélyeztetik a stabilitást Északkelet-Ázsiában és Európában” – áll a nyilatkozatban.

A felek hitet tettek egymás rendületlen támogatása mellett az észak-koreai fenyegetésekkel szembeni közös fellépésben, illetve a helyzet eszkalálódásának megakadályozásában.

Felszólították továbbá Phenjant, hogy hagyjon fel a provokációkkal, és térjen vissza a tárgyalóasztalhoz, mert „a párbeszédhez vezető út továbbra is nyitva áll” számára.

Washington mindemellett ázsiai partnerei védelmét illető „sziklaszilárd” elkötelezettségének is hangot adott a nyilatkozatban.

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsongün észak-koreai vezető a múlt héten átfogó stratégiai és partnerségi megállapodást írt alá Phenjanban. Az egyezmény rendelkezik arról is, hogy katonai segítséget nyújtanak egymásnak, ha országaik közül valamelyiket támadás éri vagy hadiállapotba kerül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?