Washington: megpróbáltuk elkerülni a civil áldozatokat Szíriában

légi csapás
washington |

A szíriai légicsapások során megpróbálták elkerülni, hogy civilek is áldozatul essenek – mondta James Mattis amerikai védelmi miniszter egy washingtoni sajtótájékoztatón.
 

Mattis közölte: az Egyesült Államok és szövetségesei sokkal erőteljesebb csapást hajtottak végre, mint tavaly. Ugyanakkor megerősítette: a csapásmérés egyszeri volt, és a szövetségesekkel koordinált akcióban hírszerzési információk alapján kifejezetten olyan célpontokat támadtak, ahol feltételezhetően szír vegyifegyver-készletek találhatók.

A védelmi minisztérium, a Pentagon vezetője hangsúlyozta: a légicsapások a szíriai kormány és nem a rendszer fő támogatója, Oroszország ellen irányultak, és Bassár el-Aszad elnöknek akarnak vele „nagyon erős üzenetet” küldeni. Mattis hangsúlyozta: egyelőre nem terveznek újabb légicsapásokat, a jövőbeni válaszlépések attól függnek, hogy a szír kormány bevet-e még vegyi fegyvereket. 

Joseph Dunford tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője  közölte, hogy az első csapások azt a kutatóintézetet célozták meg, ahol feltételezések szerint a vegyi fegyverek kifejlesztése folyik, és azt a fegyverraktárt is érintették, ahol vegyifegyver-készletek találhatók. A tábornok fontosnak tartotta azt is hangsúlyozni, hogy igyekeztek a lehető legkisebbre csökkenteni az orosz veszteséget. Hozzátette: az oroszokat előzetesen nem tájékoztatták a lehetséges célpontokról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?