Washington megkezdte a francia katonák Maliba szállítását

Segou/Madrid/Párizs |

<p>Amerikai szállító repülőgépek megkezdték francia katonák, illetve fegyverek szállítását Maliba - jelentette be az Egyesült Államok afrikai parancsnoksága kedden.</p>

 

Tom Saunders parancsnoksági szóvivő a németországi Stuttgartban elmondta: az amerikai légierő két C-17-es típusú szállító repülőgépe a dél-franciaországi Istres-ben található támaszpontról már hétfőn vitt katonákat az afrikai országba. Kedd reggel egy harmadik gép is megérkezett Bamakóba. A szóvivő biztonsági okokból nem közölt további részleteket.    Közben a spanyol kormány útnak indított egy hajókórházat a mali konfliktus sérültjeinek ellátására. José Manuel García-Margallo spanyol külügyminiszter kedden bejelentette, hogy a különleges hajó már az afrikai partoknál van, és Szenegálig megy, ahol segít a Maliban megsérült civilek és katonák ápolásában.    Franciaország közel két hete indított katonai intervenciót Maliban a nyugat-afrikai ország északi részét ellenőrzésük alá vonó iszlamisták megfékezésére. Egybehangzó francia források szerint a francia erők kedden megtámadták az Iszlám Maghreb al-Kaidája (AQMI) helyi parancsnokságának egyik központját az Észak-Maliban található Timbuktu közelében.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?