Washington a védelmi kiadások növelését kéri európai szövetségeseitől

Bukarest |

<p>Az Egyesült Államok elkötelezett a NATO-szövetségesek közös védelme mellett, amiért kész további áldozatokat vállalni, ugyanakkor európai szövetségeseitől is azt kéri, növeljék védelmi költségvetésüket - hangoztatta csütörtökön Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter a romániai Konstancán (Constanta), ahol Mircea Dusa román védelmi miniszterrel találkozott.</p>

Hagel és Dusa a román haditengerészet Mures nevű parancsnoki hajóján folytatott megbeszélést, majd felkeresték a Fekete-tengeren gyakorlatozó, a konstancai kikötőbe szerdán befutott amerikai Vella Gulf cirkálót.    Az amerikai védelmi miniszter emlékeztetett Barack Obama varsói bejelentésére, miszerint az amerikai elnök egymilliárd dolláros keretet igényel a kongresszustól az Európában állomásozó amerikai katonák számának növelésére, a NATO-hadgyakorlatokra, és az Oroszországgal szomszédos nem NATO-országok - köztük, Ukrajna, Grúzia és Moldova - védelmi képességeinek fejlesztésére. Hagel romániai sajtóértekezletén felidézte: a NATO védelmi minisztereinek tanácskozásán is azt kérte európai partnereitől, hogy fordítsanak több pénzt védelmük korszerűsítésére.        Méltányolta, hogy Románia használt F-16-os harci gépeket vásárol, és többletforrásokat utalt ki védelmi képességei korszerűsítése. Mint mondta: az Egyesült Államok számára fontos segítség, hogy Afganisztánból kivont katonáinak Románia tranzit-támaszpontot biztosít a Konstanca melletti Kogalniceanun. Megerősítette: a terveknek megfelelően haladnak a munkálatok és jövőre hadrendbe állhat a rövid és középtávú rakéták elhárítására alkalmas védelmi rendszer romániai bázisa Deveselun.    A román védelmi miniszter üdvözölte, hogy Barack Obama kiállt Lengyelország, a balti államok és Románia mellett, amikor Varsóban megerősítette: az Egyesült Államok szerződéses kötelezettségének tekinti szövetségeseinek védelmét.    Dusa megköszönte, hogy a Krím orosz annektálása után az Egyesült Államok növelte katonai jelenlétét a térségben és számos magas rangú tisztségvelője - köztük Joe Biden amerikai alelnök - bukaresti látogatása révén jelezte: nem hagyja magára Romániát és többi európai szövetségesét. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?