Vörös-tengeri válság: szlovák katonákat vezényelhetnek Görögországba

4422589

A szlovák hadsereg legfeljebb öt tagja állomásozhat az uniós Aspides nevű vörös-tengeri misszió görögországi főhadiszállásán. 

A művelet célja a tengeri biztonság és a hajózás szabadságának biztosítása a Vörös-tengeren kialakult válsággal összefüggésben. A csapatok bevetését a kormánynak és a parlamentnek is jóvá kell hagynia. 

„A műveletet válaszul hozták létre a növekvő számú biztonsági incidensre, köztük a húszi mozgalom által elkövetett támadásokra, a polgári és kereskedelmi hajók önkényes vagy illegális lefoglalására, amelyek ezáltal veszélyeztetik a Vörös-tenger, az Ádeni-öböl, az Arab-tenger és a Perzsa-öböl térségének biztonságát” 

– tette hozzá a minisztérium. 

A művelet stratégiai szerepe a polgári és kereskedelmi hajók kísérése és védelme, valamint a helyzetfelismerés javítása és fenntartása a hasonlóan gondolkodó tengerbiztonsági szolgáltatókkal együttműködve. A szlovák csapatoknak a műveletben való alkalmazását a védelmi minisztérium a művelet végéig javasolja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?