Vonzóbbá teszik az athéni Akropoliszt

Jövőre drágább lesz az Akropolisz
Athén |

Komoly fejlesztések indultak Görögország legfőbb turistalátványossága, az athéni Akropolisz területén: új látogatói lifteket létesítenek, javítanak a világításon és eltávolítják az állványzatokat.

Lina Mendoni kulturális miniszter a Skai tévé keddi adásában elmondta, hogy a projekttel színvonalasabbá teszik a műemlékekben gazdag helyszínt, bővítik a szolgáltatások körét. Ha kész lesz, megfelel majd a turisták elvárásainak – tette hozzá.

Az évente másfél milliós látogatottságú Akropolisz az összes többi görög régészeti hellyel és múzeummal együtt jelenleg a világjárvány miatt zárva tart.

Az ókori fellegvár felújítási munkái közül kettő a kerekesszékes látogatók kényelmét szolgálja: új liftet és feljárót építenek nekik. Mendoli szerint a kerekesszékes felvonó július végén kezdhet működni.

Dolgoznak a fellegvár világításán is: a járókelők számára biztonságosabbá, valamint olcsóbbá is teszik, de látványosabb fény vetül majd a Parthenon épületére is.

Felgyorsítják a Parthenont borító, használaton kívüli állványzatok bontását is, a komor fémszerkezet egyes elemeit pedig diszkrétebb megoldással helyettesítik.

A jegyváltást hatékonyabbá teszik, az ajándékbolt is vonzóbb választékkal várja majd a látogatókat.

A tervek között szerepel az elektromos hálózat korszerűsítése és a villámvédelem is, miután tavaly nyáron négy ember villámcsapástól szenvedett sérüléseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?